Seres Mária pártot gründol

Azt, hogy mi a véleményem a mindenfajta számla nélkül felvett képviselői költségtérítésekről, aligha kell különösebben részleteznem, ugyanis már számos alkalommal írtam az ügyről, amely nem csupán a hazai politikai elit arcátlanságáról ad tanúbizonyságot, hanem arról is, hogy a T. Házban üldögélő honatyák miként is képesek olyan formulákat kiagyalni, hogy az elvben mindenkire nézve egyformán kötelező jogszabályokat (esetünkben például a mezei átlagpolgárok számára afféle „Szentírás”-ként funkcionáló adótörvényeket) később különösebb nehézségek nélkül megkerülhessék. Éppen ezért nem egyszerűen szimpatizáltam, de kifejezettem helyeseltem azt az aláírásgyűjtést, amelyet a helyzetet rendezni hivatott népszavazás kiírása végett az általam addig ismeretlen Seres Mária indított (még akkor is, ha – akárcsak bármely más, hasonló akciót – a blogon direktben nem népszerűsíthettem a dolgot), amiként azt sem csekély elégtétellel vettem tudomásul, hogy a szükséges 200 ezer aláírásnak közel a háromszorosát sikerült összegyűjtenie a 43 éves, építészmérnöki végzettségű, egyébként pedig Nyíregyházán élő, négy gyermeket nevelő édesanyának. Nem ilyen egyértelműen pozitív azonban a véleményem Seres Máriának arról a most megszellőztetett tervéről, hogy tudniillik Civil Mozgalom néven egy olyan pártot hoz létre, amely már a közelgő európai parlamenti választásokon is elindulna, már persze, ha a május 8-i határidő lejárta előtt összegyűlik a kellő számú – 20 ezer – kopogtatócádula. Mert ha készséggel el is hiszem a hölgynek, hogy – amiként azt egy lapnak nyilatkozta – alaposan tele lett a hócipője a pártok viselt dolgaival („Nem tudom tétlenül nézni, ami itt zajlik”), az már messze nem ennyire világos és egyértelmű, hogy milyen motívumok is húzódnak meg a hirtelen jött pártalapítási ötlet mögött.

Rendben van, az nagyon jól hangzik, hogy már régóta érlelődött benne ez az elhatározás, miszerint nem magánemberként folytatja tovább, és hát, azon kijelentésével is nehéz vitába szállni, hogy „az aláírásgyűjtés sikere beindíthat egy alulról szerveződő mozgalmat, amely a rendszerváltás óta várat magára”, mindazonáltal bennem mégis ott motoszkál a kisördög – meglehet, tökéletesen indokolatlanul –, hogy az az „alakuljunk párttá”-féle elhatározás nem annyira spontán történet, mint amilyennek elsőre látszik, hogy valakik valamilyen célra akarják felhasználni azt a népszerűséget, amelyet a már említett aláírásgyűjtés biztosított, nem különben pedig azt az hatékony technikát (és akkor még egyetlen szót sem szóltunk a kincset érő személyes adatokról), amelynek köszönhetően viszonylag rövidke idő alatt összejött 600 ezer választópolgár támogatása. Persze, hogy valóban létezik-e bármiféle manipulációs szándék – pláne pedig, hogy abból Seres Mária is kiveszi-e a részét –, nem igazán könnyű megmondani (különösen bebizonyítani), ám annyi tény és való, hogy az „ötletgazda” pártügyekben nemrégen már keveredett ellentmondásba, amennyiben azt állította, hogy ő egy egyszerű, hétköznapi családanya, akitől igencsak távol áll a politika, míg aztán kiderült, hogy 2004-ben a Tomcatet is a soraiban tudó Zöld Párt színeiben indult volna az európai parlamenti választásokon, ha az ő nevét is tartalmazó listát az Országos Választási Bizottság történetesen el nem kaszálja érvénytelen ajánlószelvények leadása miatt. (De legalább ilyen furcsa az is, hogy a Zöld Párt weboldalán pontosan ugyanaz a telefonszám szerepelt a kontaktok között, amelyet Seres Mária weblapján adtak meg azok részére, akik aktivistaként kívánták segíteni az aláírásgyűjtést.) Nem zárom ki természetesen, hogy tévedek, és hogy itt egy makulátlanul tiszta kezdeményezésről van szó, ám az elmúlt évek tapasztalatai (lásd például a Schmuck Andor-féle Tisztelet Társaságát és az ahhoz hasonló szerveződéseket) azt mondatják velem, az effajta nekibuzdulásokat minimum óvatosan illik kezelni.