Hírek

2009.04.07. 09:30

Karaktergyilkosságok

A „karaktergyilkosság”, mint kifejezés, korántsem szemléletesen írja azt az – ízlésesnek csak erős jóindulattal nevezhető – folyamatot, amelyben nem lézetnek szabályok, és ahol szinte az összes létező eszköz felhasználása megengedett a politikai ellenfél tekintélyének, hitelének az aláásása, becsületének a megkérdőjelezése érdekében.

Stanga István

Karaktergyilkosság... manapság ezzel a divatos szóval illetik azt a negatív kampányt, amely immár a hazai belpolitikának is szerves részévé vált, és amelynek egyáltalán nem titkolt célja valamely párt vezéregyéniségének, meghatározó figurájának az ellehetetlenítése, tekintélyének és hitelének a kikezdése, erkölcsi tartásának a megkérdőjelezése, méghozzá az illető személyiségjegyeinek a felhasználásával. A „karaktergyilkosság”, mint kifejezés, természetesen korántsem hűen, pláne meg nem szemléletesen írja azt az – ízlésesnek csak igen erős jóindulattal nevezhető – folyamatot, amelyben nem lézetnek szabályok, és ahol szinte az összes létező eszköz felhasználásá (legyen az akármilyen inkorrekt vagy szalonképtelen) nem egyszerűen megengedett, hanem kifejezetten javallott. Az persze, hogy a politikai élet szereplői ilyen hatalmas energiákat mozgósítanak az ellenfél emblematikus alakjainak a „kicsinálására”, korántsem véletlen, ugyanis a „vezér” bukása (főleg, ha tényleg nem valamiféle tucatemberről van szó) nagyon könnyen a pártra nézvést is drámai következményekkel járhat..., ahogyan azt megfigyelhettük teszem azt a kezdeti népszerűségét az idők folyamán fokról fokra elveszítő Gyurcsány Ferenc esetében is, lévén az egykori kormányfő és pártelnök – afféle MSZP-s Dugovics Titusz módjára – magával rántotta a szocialistákat is. És ha már Gyurcsánynál tartunk..., pontosan az ő, illetve politikai vetálytársának, Orbán Viktornak a története mutatja a legszemléletesebben, hogy a manapság oly nagy előszeretettel alkalmazott karaktergyilkosság mennyire hatásos fegyverként működik..., hiszen ha nem így lenne, Gyurcsányt és Orbánt még ma is valamennyien kivételes politikai tálentumokként, a bal- és a jobboldal „Megváltóiként” tartanánk számon, nem pedig „hazug, ideggyenge, hibbant Néróként”, illetve „hataloméhes, cezaromán mini-diktátorként”.

Azt, hogy a karaktergyilkosság mennyire hozzátartozik a hétköznapokhoz, és milyen vadhajtásai vannak, volt alkalmunk megtapasztalni a szocialista párt miniszterelnök-keresési akciójakor is, amikor a politika élet szereplői, valamint a sajtó képviselői egymást múlták alul a szóba kerülő jelöltek dehonesztálása (bemocskolása?) terén. Ennek „köszönhetően” lett aztán a magyar-román kettős álampolgár Takács János jászberényi Electrolux-vezérből (édesapja egyébként a kolozsvári Bolyai Egyetem utolsó rektora volt), „jöttment román” – akinek a lánya ráadásul néhány évvel korábban  halálos közlekedési balesetet okozott –, Glatz Ferenc volt tudományos akadémia elnökből az a történész, aki egy cikkében „...megkérdőjelezte, hogy 1956 forradalom lett volna”, Vértes Andrásból, a GKI Gazdaságkutató Zrt. első emberéből „tisztótószerekkel házaló Amway-ügynök, Surányi Györgyből, a Magyar Nemzeti Bank egykori elnökéből pedig az a figura, aki nemcsak „kivitette a szobájából a címert és a nemzeti zászlót”, de az ő MNB-elnöksége alatt adtak el dollárért 62 tonnát az ország 65 tonnányi aranykészletéből. Ezek után aligha csodálható, hogy Lendvai Ildikó, az MSZP új vezetője egy ma megjelent interjújában úgy fogalmazott, hogy tudniillik az elmúlt két során nemcsak a szocialista párt, „de az ország is a rosszabbik arcát mutatta azzal, hogy miniszterelnök-jelölteket meg lehet fenyegetni, lehet őket zsidózni, románozni, miközben demokratikus védelem nélkül maradnak”. Nos, ami azt illeti, e tekintetben magam is osztom Lendvai Ildikó véleményét..., ám a kérdés számomra ma már inkább az, van-e még egyáltalán szebbik arcunk.   

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!