Halálra ítélt ötletek

Úgy hiszem, hiába is érvel a miniszterelnök azzal, hogy a most ismertetett közjogi javaslatok elfogadásával a legnagyobb ellenzéki párt lényegében a saját elképzeléseire mondana igent (hiszen a Fidesz sokszor beszélt a mainál kisebb parlamentről és kevesebb önkormányzatról), no, és persze, hiába is állítja „minden reformok atyja”, Bokros Lajos, hogy most aztán tényleg jó esély mutatkozik a változtatások elindítására, mert az emberek tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy áldozatokat kell hozniuk, a kormányfő által bejelentettekből szerintem aligha lesz valami. Mert bár az egyfordulós választással, a kisebb létszámú országgyűléssel, az önkormányzati képviselők számának a megfelezésével elvben mindenki egyetért (hogy a számla nélkül felvett költségtérítések ügyét már meg se említem), amelyek révén ráadásul egy kormányzati ciklusban mintegy 80 milliárd forint körüli összeg takarítható meg, Gyurcsányék ötletei mégis halva születtek, ugyanis a Fidesznek ma enyhén szólva sem érdeke a választási rendszer ilyenforma átalakítása (nélküle viszont nincs 2/3), amely legfeljebb az MSZP-nek, de még inkább a kisebb pártoknak lehet jó. Márpedig ugye, ma nálunk bármely politikai erőtől azt elvárni, hogy önnön érdekei ellen cselekedjen..., hát, több mint naivitás. Azt, hogy az ellenzék számára már a kommunikáció szintjén sem túlzottan egyszerű elutasítani a kormányfői javaslatokat, semmmi sem mutatja jobban, mint a Kereszténydemokrata Néppárt esete, amelynél különösebb sztorit keveset láttam (jóllehet nem egy-két éve dolgozom a szakmában), ám amelyet még így sem tettem volna szóvá, ha az nem világít rá annyira élesen arra a magatartásra, amely már egy jó ideje valósággal gúzsba köti Magyarországot.

Történt ugyanis, hogy röviddel a miniszterelnök sajtótájékoztatója után a KDNP az Országos Sajtószolgálaton keresztül egy közleményt adott ki (a politikai erők közül elsőként), amelyben nemcsak azt írják, hogy a párt „...egyetért a 199 fős parlamenti képviselői létszámmal és az egyfordulós választási rendszerrel bevezetésével”, meg hogy így „végre megszűnhet a gazdag pártok monopóliuma a választásokon”, hanem azt is, hogy ezzel „húszéves mulasztását rendezhetné az uralkodó pártelit”, továbbá hogy „a kormánynak, ha elég bátor, fel kell készülnie a javaslat népszavazásra bocsátására, mert a javaslathoz nem tud kétharmados támogatást szerezni”. Nos, ami azt illeti, ez a korai lelkesedés nagyon hamar lelohadt, már amennyiben az alig pár órával későbbi MTI-anyagban Halász Zsuzsa, a kereszténydemokraták szóvivője már arról beszélt, hogy itt és most „a szabályok menet közben való megváltozatása folyik”, hogy Gyurcsány Ferenc „feltalálta a spanyol viaszt”, illetve hogy „a kormány minimalizálni szeretné veszteségét”. Hogy aztán e két, egymással köszönő viszonyban sem lévő álláspont megfogalmazása között mi is történhetett, arról még csak elképzelésem sincs. Vajon előszörre nem tudták eldönteni, hogy a KDNP kis párt-e, amelynek kedvezőek lehetnek a változtatások? Esetleg Semjén időközben megkérdezte Orbántól, hogy mi legyen a keresztények önálló véleménye? Vagy nem is kellett ezt tenni, hiszen az elhamarkodott nyilatkozat miatt a Fidesz amúgy is rögtön „megfenyítette” az össze-vissza beszélő keresztényeket? Nem tudom, de bármi legyen is az igazság, ez a történet mint cseppben a tenger mutatja, hogy ebben az országban – sok más mellett – miért nem juthatunk ötről a hatra. No, meg, hogy miért van a politikai elit tekintélye a bányászbéka segge alatt.