Voksok és nyilak

Nagyon sokáig úgy tűnt, hogy ebben az országban kizárólag John Emese, illetve a Szabad Demokraták Szövetségének vezérkara nem tudja, hogy a liberálisok ferencvárosi embere visszalép majd az időközi országgyűlési képviselőválasztás második fordulójától. Tegnap azután az SZDSZ-nél is bekövetkezett a megvilágosodás, amennyiben a párt ügyvivői testülete egy hivatalos közleményben jelentette be, hogy nem kívánnak részt venni a további küzdelmekben. A döntés természetesen nem meglepő, elvégre a rövidesen anyai örömök elé néző Johnt egy olyan választókerületben utasította maga mögé három vetélytársa is, amely korábban a liberálisok egyik budapesti „fellegvárának” számított, és bár az 5,23 százalékos eredmény egyáltalán nem tűnik rossznak, nyilvánvaló volt, hogy a második „kanyar” is csak egy kiadós verést hozhat. Mondom, mindez nagyon is érthető..., ellentétben azzal a szemfényvesztéssel, amit az SZDSZ a visszalépés ügyében művelt, és amely parasztvakítás azóta is rendületlenül folyik. Magam legalábbis nem tudom másnak nevezni azt a következetlen és zavaros produkciót, amelyet a régi önmagára még csak nem is emlékeztető párt bemutatott, és amely John Emesének attól a be-vagy felismerésétől, hogy „a Fidesz győzelme nem megkérdőjelezhető, ez a választás eldőlt”, eljutott odáig, hogy a visszalépés tényleges okaként a Magyarok Nyilai nevű szervezetet nevezte meg, amely állítólag halálosan megfenyegette a sokadik hónapban járó kismamát, s amely miatt az ügyvivői testület „úgy döntött, hogy sem a jelöltet, sem családját, sem születendő gyermekét nem teszi ki ilyen fenyegetettségnek”.

No, már most, semmi sem áll távolabb tőlem, mint hogy kétségbe vonjam az idézett mondatok komolyságát és megalapozottságát, főként pedig a szabad demokratáknak azt a szándékát, amellyel szeretnék megvédeni a társukat bármiféle veszélytől, mindazonáltal az említett indoklás sokkal, de sokkal több kérdést vet fel, mint amennyire esetleg választ ad. Hogy egészen ősznte legyek, én már azt sem igazán értem, a liberálisok miért csak most rukkoltak ki ezzel a történettel (hisz az iwiw-en való fenyegetés az érintett szerint még a hét elején érkezett), amikor mindenki abszolút tisztában van azzal, hogy a nyilvánosság az ilyen esetekben majd'' akkora védelmet nyújthat, mint a hatóságok. És ha már itt tartunk.., nem tudjuk, vajon tett-e valaki feljelentést a fenyegetés miatt, illeve kért-e rendőrségi oltalmat a visszalépett jelölt részére. Ha nem, miért nem, ha igen, miért „felejtették el” mindezt közölni a választókkal, holott ezek az információk – legalábbis az én felfogásom szerint – rájuk is tartoznak. Ennél azonban százszorta fontosabb az a kérdés, hogy tudniillik demokratikus viszonyok között megengedheti-e magának bármely párt, hogy meghátráljon az őt ért fenyegetések hatására (nagyon úgy tűnik, ezúttal senki sem idézi Bibó István azon mondását, amely szerint „demokratának lenni mindenekelÕtt annyit tesz, mint nem félni”), továbbá, hogy ez a magatartás nem ad-e valamiféle bátorítást azon csoportok és erők számára, akik azt gondolják, hogy a hatalmi ügyeket nem feltétlenük a szavazóurnáknál kell eldönteni. Úgyhogy magam egy kicsit (vagy talán nem is kicsit) értetlenül állok az SZDSZ (vissza)lépése előtt. Igaz, lassan-lassan már kezdek hozzászokni.