2009.01.27. 12:12
Tisztújítás a színidirektoroknál
Újraválasztotta eddigi vezetőit a Vidéki Színházak Igazgatóinak Egyesülete: a testület elnöke ismét Halasi Imre, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója lett, rajta kívül az elnökség tagja maradt Tasnádi Csaba, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház és Harsányi Sulyom László, a tatabányai Jászai Mari Színház igazgatója.
Mint Harsányi Sulyom László, a tatabányai Jászai Mari Színház igazgatója az MTI-nek kedden elmondta: az egyesület évente választ elnökséget, mert a vidéki teátrumok élén nem ritkák a személyi változások, a szervezetnek pedig csak hivatalban lévő igazgató lehet tagja. „Akit valamelyik vidéki színház élére választanak, az automatikusan egyesületi tag lesz, hacsak ő maga máshogy nem gondolja.”
Beszámolója szerint a hétfői budapesti tisztújításon tizenkilenc vidéki teátrum igazgatója vett részt, a gyűlésre csak Schwajda György, a kaposvári Csiky Gergely Színház és Bujtor István, a veszprémi Petőfi Színház vezetője nem ment el. A háromtagú elnökségbe tízen kaptak jelölést, többek között például Vidnyánszky Attila, a debreceni Csokonai Színház, Nagy Viktor, a Győri Nemzeti Színház vagy Balázs Péter, a szolnoki Szigligeti Színház igazgatója.