2009.01.08. 11:47
Rabok lapátolják a havat Egerben
Elítéltek végeznek hóeltakarítást az egri büntetés-végrehajtási intézet „Börtön a városért” elnevezésű programja keretében a hevesi megyeszékhelyen – tájékoztatott az intézet parancsnoka csütörtökön.
A szükséges eszközöket a Városgondozás Eger Kft. bocsátotta a rabok rendelkezésére; a fogvatartottak eddig a bazilika és a Foglár utca környékén lapátolták a havat, szüntették meg a járdák síkosságát, illetve eltakarították a havat az Érsekkerti sétányról – közölte Juhász Attila.
A tervek szerint az elítéltek a hét végéig dolgoznak Eger utcáin – tette hozzá. Mint elmondta, eddig harminc, börtön fokozatú büntetését töltő női fogvatartott vett részt a munkálatokban, az elítéltek megfelelő foglári őrizet mellett végzik a hóeltakarítást.
A parancsnok emlékeztetett arra, hogy a program keretében már több akcióban vettek részt az egri intézet rabjai, a többi között szemetet szedtek a város határában és a Szépasszony-völgyben.