Pénz, média, tárca

Noha a világtörténelemben nagy valószínűséggel sokkal többet is fizettek már 3,5 milliárd forintnál egy miniszteri bársonyszékért, Magyarországon minden bizonnyal csúcsnak számít majd ez az összeg..., már amennyiben valóban lesz valami abból a dologból, amelyről az egyik gazdasági hetilap cikkezett, s amely úgy nagyjából arról szól, hogy mennyiért is vásárolja be magát egy leendő Orbán-kormányba kis hazánk újsütetű médiaguruja, az írott és az elektronikus sajtó területén is tulajdonnal bíró Széles Gábor. Ez az ötlet különben egy csöppet se tűnik abszurdnak, ugyanis a Magyar Hírlapot, az Echo és a Vital tévét birtokló Széles nem olyan régen mind a  saját lapjában, mind a televíziójában elmondta, hogy egy Orbán Viktor által fémjelzett kabnetben mennyire szívesen vállalná el valamelyik tárca irányítását. Nos, hogy ezt a nem túlságosan diszkrét felajánlkozást vajon meghallották-e ott és azok, ahol és akiknek kell, nem tudom, azt azonban igen, hogy amennyiben a miniszteri posztot az elbukott milliárdok alapján osztogatják, Széles akár négy-öt tárca vezetésére is jogot formálhatna. Mindez nem túlzás, hiszen a fentebb említett 3,5 milliárdos költéssel maga Széles „dicsekedett el”, és akkor még előtte voltunk annak a 700 milliós tőkeinjekciónak, amelyet nem is olyan régen pumpáltak bele a brutális veszteséget termelő Magyar Hírlapba. És bár a nagyvállalkozó időközben megszabadult az általa gründolt, jobboldali irányultságúnak szánt megyei laphálózatától (ami a hírek szerint napi 20 miliót vitt el anélkül, hogy akár csak a legkisebb esélye lett volna megszorongatni a konkurenciát), most borítékolható, hogy Szélesnek még nagyon sokszor és nagyon mélyen kell majd a zsebébe nyúlni addig, amíg keres valamit a bolton, vagy amíg valamilyen formában meg nem hálálják neki a szolgálatait.  

Félreértés ne essék, mindenki úgy és arra cseszi el a pénzét, ahogyan és amire akarja (ha ennek segítségével szeretne érvényesülnia a politikai életben, ahhoz sincs senkinek semmi köze), ráadásul magam is régóta vallom, hogy a magyar sajtópalettán bizony bőven elférne egy, valóban a konzervatív értékeket képviselő, profi módon írt és szerkesztett napilap, amelynek ez idő szerint nyoma sincs közel s távol. Az ugyanis teljesen világos (a szakmában dolgozóknak mindenképpen az), hogy a Széles által menedzselt médiumokból belátható időn belül tuti nem lesznek minőségi orgánumok, amiből következően azok veszteségeit még hosszú-hosszú éveken át „nyelni” kell. És itt nem elsősorban arról van szó, hogy a média világába nagy hirtelen belecsöppenő Széles mennyire ért ehhez a sajátos üzlethez (avagy mennyire hiszi, hogy ért), illetve hogy milyen mértékben  is erőlteti rá a saját akaratát az újságírókra és a szerkesztőkre (ahogy elnézem, elég rendesen), hanem a közönségről..., arról, hogy az olvasók-nézők vajon vevők-e arra a stílusra, arra a hangnemre, arra világlátásra, amelyet ezeka lapok és tévék képviselnek, ha már egyszer a Széles által korábban hirdetett „jobbról közelíteni a közepet”-féle hitvallás réges régen a múlté. Nos, ahogy látom, semennyire..., legalábbis erre utal a valamikor szebb napokat látott Magyar Hírlap mélyrepülése, már amennyiben annak értékesített példányszáma (amelyet – érthető módon – nem auditáltatnak) a legjobb esetben is csak 4-5 ezer körüli, ami legfeljebb az éhenhalásra elegendő. Dehát ez legyen Széles gondja. A miénk majd akkor kezdődik, ha belőle tényleg miniszter lesz. Persze, még az is kiderülhet, hogy ahhoz valamelyest jobban ért, mint az újságcsináláshoz.