Nyomornézőben

Nem tudom, szándékosan időzítették-e így a dolgot, de annyi bizonyos, hogy az Országos Rádió és Televízió Testület szinte napra pontosan akkor marasztalta el „A nagy lehetőség” című hajléktalan-valóságsót sugárzó Story televíziót, amikor a műsor véget ért, így aztán a feddés körülbelül annyit ér, mint halottnak a csók. Hogy aztán az eljárást kezdeményező ombudsman volt-e túlságosan lassú, avagy a vizsgálatot lefolytató médiahatóság, az nem világos, ám tény, hogy csak nagy sokára jöttek rá arra, amit magam már hosszú hónapokkal a műsor elindulása előtt megírtam, hogy tudniillik a Hajdú „Sarka Kata” Péter nevével fémjelzett valóságsó a folyamatosan hangoztatott humánum és segíteni akarás ellenére sem szól másról, mint az emberi nyomorúság szemérmetlen és gyomorforgató kihasználásáról...,  ami az ORTT megfogalmazásában hozzávetőlegesen úgy hangzik, hogy a kereskedelmi  csatorna megsértette a médiatörvény rendelkezéseit, már amennyiben a nézettség növelésésének szempontjait az emberi méltóság tisztelete elé helyezte. Kifogásolták többek között a hajléktalan-kérdés leegyszerűsítő és felszínes bemutatását (akik fedél nélkül maradnak, azok csak alkoholisták, drogosok vagy elváltak lehetnek, esetleg a lakásmaffia áldozatai), továbbá a játékosok egészségi állapotára vonatkozó adatok nyilvánosságra hozatalát, no, és természetesen, azt, hogy a műsor gazdái nem megoldani akartak problémákat, vagy akár csak felhívni azokra a társadalom figyelmét, hanem az átlagosnál is sokkal kiszolgáltatottabb emberek magánszféráját, testi és lelki bajait bocsátották áruba egyfajta sajátos szórakozási igény kiszolgálása és a reklámbevétel növelése miatt.

Nos, mivel az ORTT-nek maximálisan igaza van, eszembe se jutna vitába szállni a megállapításaival, mindazonáltal az embernek olyan érzése van, mintha a médiahatóság emberei most érkeztek volna a Holdról, ezért nem volt módjuk még megtekinteni egyetlen magyar valóságsót sem, nem is szólva valamelyik Hajdú Péter által készített rettenetről. Más különben aligha jutna eszükbe rárácsodálkozni arra a mindenki által ismert tényre, hogy a kereskedelmi televíziók Bibliáját nézettségnek hívják – ami nem csoda, lévén ettől függenek a reklámbevételek –, és hogy számukra már réges régen minden, de tényleg minden (egészség és betegség, születés és halál, siker és bukás, stb., stb.) áru, amelyet nem csupán el lehet, de amelyet el kell adni..., ezért aztán erkölcsi szempontokat számon kérni, valamint olyan fogalmakat fölemlegetni, mint „emberi méltóság”, a „magánszféra tisztelete”..., hát – kegyünk őszinték –, már nem is naivitás, mint inkább kapitális ostobaság. Nagyjából akkora, mint a Hajdú Péter-félék esetében azt remélni, hogy azért „nyúlnak le” (pardon: vásárolnak meg) külföldről egy hajléktalansó-formátumot, mert ezzel akarják felrázni a közömbösöket, vagy mert ilyen formában szeretnének segíteni néhány szerencsétlenen. És ha már itt tartunk... Az egész történetet mintegy megkoronázta az a közlemény, amelyet a csatorna az ORTT döntése nyomán adott ki, és amelyben Hajdú Péter – egyebek mellett – azt írja, hogy a játékosok „társadalomba való beilleszkedését a műsor készítői sok módon segítették”, illetve hogy a „versenyben szereplő hajléktalanok kezét nem engedi el a produkció”. Úgyhogy megnyugodhatunk.