Laci bá'

Bár a téma bizonnyal indokolta volna, mégsem éreztem igazán késztetést arra, hogy írjak a köztársasági elnök hagyományos újévi beszédéről, amely az idén a legkevésbé sem volt szokványos. Az ódzkodásomat pedig az magyarázza, hogy tudniillik egy csöppnyi kedvem sem volt beszállni abba a vitába, amely nagyjából arról szólt és szól, hogy akkor most túl sötét képet festett-e az államfő a mai Magyarországról, túldimenzionálta-e a 2009-ben várható nehézségeket, avagy realista volt, netán még alá is becsülte a ránk váró bajokat. Ám akár ez, akár az az igazság, Sólyom Lászlónak végül is csak sikerült elérnie, hogy megemlékezzek róla, hisz a távoltartási törvény visszadobása bizonyos fokig mérföldkőnek tekinthető az Alkotmánybíróság egykori elnöke pályafutásában. És nem feltétlenül a dolog kuriozitása miatt, elvégre lassan már hozászokunk ahhoz, hogy Sólyom rutinszerűen nem írja alá az elé kerülő jogszabályokat (a zúgolódás meg épp úgy nem zavarja, mint azok az országgyűlési vesszőfutások, amelyeket a jelöltjei okán szenved el), hanem azért, az őt ért bírálatok ezúttal még az átlagosnál is erőteljesebbnek bizonyultak. Gyurcsány Ferenc a blogjában például arról írt, miszerint úgy tűnik, mintha a köztársasági elnök a családot fenyegető, bántalmazó vagy rettegésben tartó férj jogait erősebbnek tartaná, mint azokét, akiket fenyeget, bántalmaz vagy rettegésben tart, míg a törvényt kezdeményező liberálisok szerint „fölháborító, hogy Magyarországon a jog eszközeivel, ráadásul az emberi jogokra hivatkozva próbálnak meg még mindig sokan védelmet nyújtani az emberi jogokat megsértőknek”.

Nos, hogy ebben a vitában kinek is van igaza, azt a világért sem akarnám eldönteni (és ha akarnám, se tudnám), ám azt több mint elképzelhetőnek tartom, hogy a törvény alkotmányellenességére, illeve az „erőszak” és a „hozzátartozó” fogalmának túlságosan tág meghatározására hivatkozó államfő – lévén egykor maga is „taláros férfiú” – ezúttal nem (sem) téved. De ha így is lesz, mindez aligha segít azon, hogy Sólyom személyében egy olyan valaki költözött be a híres Sándor-palotába, akinek a magatartása még az elődeinél is jobban megosztja az embereket, jóllehet neki – az alaptörvény szavai szerint – a nemzet egységét kellene megtestesítenie. És itt nem csupán arról van szó, hogy a legfrissebb, a mai napon közzétett népszerűségi adatok szerint Dávid Ibolya és Fodor Gábor után Sólyom László volt a tavalyi esztendő nagy vesztese (ami egy államfő esetében alighanem példátlan), sőt, még csak nem is az oly sokat bírált „megszólal, amikor nem kellene, és nem szólal meg, amikor kellene”-féle ügyekről, vagy a több-kevesebb malíciával emlegetett bánáti bazsarózsás akcióról, hanem Sólyom személyiségéről..., arról a kissé merev, kissé kioktató stílusról, no,meg arról az öntörvényűségéről, amelyeknek bizonnyal nagy szerepük lehet abban, hogy Sólyom a kevésbé szerethető államfők közé tartozik. Mert bár Göncz Árpádért és Mádl Ferencért sem rajongtak sokan, azért ők legalább az ország egyik fele számára Árpi bá'' és Feri bá'' voltak. A Laci bá''-ra viszont nincs sok esély.