Hírek

2009.01.08. 19:16

Helyi MSZP-s a csepeli gyilkos tettestársa

A Societas, vagyis a korábbi Fiatal Baloldal csepeli szervezetének alelnöke a 36 éves Deme Gábor, akit a rendőrség azzal gyanúsít, hogy a kettős gyilkosságot elkövető biztonsági őr tettestársa volt. Mint ismert, a Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskolában szerda este két férfit lőttek le: Takács József, az intézmény igazgatója és helyettese, Papp László a gyilkosság áldozata.

Ambrus Vilmos

[caption id="" align="alignright" width="235"] Áldozat és társtettes egy régi képen: Deme Gábor Takács Józseffel. (Forrás: www.deme.hu)
[/caption]A Budapesti Rendőr-főkapitányság életvédelmi osztályvezetője és a főkapitány bűnügyi helyettese korábban bejelentette, hogy elfogták a kettős gyilkosság gyanúsítottjait: az intézmény gazdasági igazgatóját, Deme Gábort, illetve az iskola biztonsági őrét, akiket szerdán sikkasztás gyanúja miatt bocsátottak el állásukból.

Deme Gábor – mint ahogy a meggyilkolt igazgató, Takács József – a csepeli MSZP-szervezetben tevékenykedett: Deme a szocialisták ifjúsági szervezetének, a korábban Fiatal Baloldalként ismert Societasnak az alelnöke, Takács pedig önkormányzati képviselő volt. Demének saját honlapja van. Itt olvasható életrajza szerint Csepelen született, főiskolát, majd egy francia egyetem magyar tagozatát végezte el, gépészmérnöki, valamint vállalkozási szakértői diplomát szerzett. Tanított a dunaújvárosi főiskolán, tanfolyamokat szervezett és tartott az Európai Unióról Csepelen.

Honlapjának érdekessége, hogy több olyan fotót is lehet találni rajta, amelyen szocialista politikusokkal szerepel együtt. Az egyiken éppen Gyurcsány Ferenc MSZP-elnökkel, miniszterelnökkel látható, egy másikon Avarkeszi Dezső csepeli országgyűlési képviselő, igazságügyi államtitkár társaságában tűnik fel. A fényképek között olyat is találni, amelyen Deme a meggyilkolt Takács Józseffel beszélget – minden bizonnyal egy nyári, kerti összejövetelen.

Tóth Mihály, Csepel szocialista polgármestere szerint a gyilkosságnak nincs politikai vonatkozása. Hasonlóan vélekedett Bodnár Zsolt, a fővárosi rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese. Mint mondta, kizárható, hogy az ügynek lenne politikai vonatkozása. Közlése szerint egyértelműen munkahelyi konfliktus állt a bűncselekmény hátterében.

A gyilkossággal kapcsolatban részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak az MSZP, az SZDSZ és a Fidesz csepeli, valamint a szocialista párt budapesti szervezete.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!