2009.01.13. 12:21
Fidesz: egyre nő a munkát keresők száma
Ma Magyarországon 477 ezer fölött van az álláskereső regisztráltak száma - jelentette ki Czomba Sándor, a Fidesz országgyűlési képviselője kedden.
Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat hétfői adatai szerint 2008 decemberében az álláskeresők száma 32 ezer fővel nőtt 2007 decemberéhez képest – hangsúlyozta a politikus. Hozzátette: csak Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 56 ezer főt regisztráltak álláskeresőként, decemberben pedig mintegy 700 fő csoportos létszámleépítését jelentették be. Hol van az a forrás, amit a kormány a munkanélküliség enyhítésére kíván fordítani? - tette fel a kérdést az ellenzéki politikus.
Mint megjegyezte, Simon Gábor munkaügyi államtitkár korábban azt jelentette be, hogy mintegy 100 milliárd forintot mozdít meg a minisztérium a munkanélküliség enyhítésére. Ha a nevesített forrásokat összeadjuk, az konkrétan 21,5 milliárd forint, és „mi újság azzal a 78 milliárd forinttal?” - kérdezte a fideszes képviselő. Czomba Sándor kiemelte azt is: munkahelyteremtő beruházásra 2,25 milliárd forintot kíván költeni a kormány, de mint megjegyezte, ennyi volt a forrás tavaly és tavalyelőtt is.
Közölte azt is: a kormány a központi munkahelymegőrző támogatási program keretében 700 millió forintot különít el a jelentősebb létszámot foglalkoztató munkáltatók csoportos létszámleépítését megelőzendő. Ez a 700 millió forint a nullával egyenértékű - jelentette ki. Az ellenzéki képviselő megjegyezte, hogy a beregi térségben mostanra mindössze három olyan cég maradt, mely 100-200 főt foglalkoztat. Mint mondta, azok, akik 20-25 évet ledolgoztak, úgy találhatják, hogy rosszabb helyzetbe kerülhetnek, mint azok a segélyezettek, akik évek óta a „munkakerülésre bazíroznak”.