Hírek

2009.01.28. 18:44

Bankrablás: könnyű pénzszerzés?

Idén már hét bankrablás történt. Csak szerdán pár óra különbséggel csaptak le egy pénzszállító alkalmazottjára és egy bankra Budapesten. Tolna megyében egy postát rabolt ki két álarcos, Szombathelyen pedig szép szóval próbált pénzt szerezni egy férfi.

Boda Veronika

[caption id="" align="aligncenter" width="460"] Az egyik bankrablás az Unicredit egyik fővárosi fiókjában volt.
FOTÓ: KALLUS GYÖRGY
[/caption]Három fegyveres rablás is történt szerdán Magyarországon, egy szombathelyi bankban pedig fegyver nélkül, „szép szóval” próbált pénzt szerezni egy férfi. Délelőtt a budapesti Eurocenternél egy pénzszállító cég alkalmazottját arra kényszerítette egy ismeretlen támadó fegyverrel a kezében, hogy a nála lévő pénzeszsákokat adja át neki. A rabló gyalog menekült el. A következő támadás néhány órával ez után az Unicredit Bank egyik fiókját érte egy másik fővárosi bevásárlóközpontban. A rabló szintén gyalog menekült el a helyszínről. Tolna megyében a medinai posta vált a rablók áldozatává: a két férfit a bűncselekmény elkövetése utáni órában elfogták.

A pénzintézetek elleni fegyveres támadások száma csak januárban eléri lassan a negyedéves átlagot (tavaly például összesen volt 22 eset). A fegyveres rablás könnyű pénzszerzési lehetőségnek tűnik, és – az utóbbi hetek tapasztalatait figyelembe véve – kevés esély van arra, hogy valakit elkapjanak. Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet bűnügyi kutatási osztályának vezetőhelyettese érdeklődésünkre azt mondta: „követői magatartásról van szó”. Mivel sokan azt látják, hogy csak keveseket kapnak el, belevágnak egy hasonló akcióba. És valóban: az utóbbi hetekben történt bankrablások szinte kivétel nélkül sikeresek voltak, és a média be is számolt ezekről. Azt látjuk, hogy valaki bemegy a bankba, elveszi a pénzt, és távozik – s mindez könnyűnek tűnik.

Jakab Péter, a Magyar Bankszövetség bankbiztonsági bizottságának elnöke ezzel szemben azt mondta: a válságban kell keresni az okokat. „A romló gazdasági helyzet miatt többen kerülnek olyan nehéz helyzetbe, hogy megfordul a fejükben egy ilyen megoldás, és nincs arra utaló jel, hogy a szervezett bűnözésnek köze lenne az elszaporodott rablásokhoz. Számtalan korábbi esetből is az derült ki, hogy a kilátástalan élethelyzet miatti elkeseredettségből elszántság lesz” – mondta. Hozzátette: Magyarországon az uniós átlaghoz képest kevés bankrablás van, népességre, bankfiókokra vetítve egyaránt. Elmondta: megtámadhatatlan bank nincs, mert az egy működésképtelen bunker lenne, ahová az ügyfelek sem tudnak bemenni. Szerinte csak arra lehet törekedni, hogy minél nagyobb kockázattal, minél hosszabb idő alatt minél kevesebb pénzt lehessen elvinni.

Nem követelt: szépen kérte a pénzt

Fegyver nélkül, felszólítással akart kirabolni egy bankot egy férfi hétfőn Szombathelyen. A középkorú halogyi férfi egyszerűen besétált az egyik belvárosi bankfiókba, s közölte az alkalmazottakkal: „Ez egy bankrablás, ide a pénzt!” Majd békésen megvárta, míg azok rendőrt hívnak, és a kiérkező járőrök elfogják. A férfinél semmiféle fegyver vagy annak látszó tárgy nem volt, nem viselkedett fenyegetően sem. Később elengedték.

Szerdán újra próbálkozott a helyi OTP-nél. Állítólag kivárta a sorát, majd a pénztárostól ismét békésen, fegyver és maszk nélkül próbált pénzt kérni. Az alkalmazottak értesítették a rendőrséget, amely a „rablót” bilincsben vitte el a helyszínről. A férfi állítólag a közelmúltban szabadult a börtönből, és mindenáron vissza szeretne kerülni.Bankrablás esetén egyébként leggyakrabban a biztonsági őr felelőssége merül fel: mit tehetett volna, hogy a rablók ne vihessék el a pénz? Az általunk megkérdezett szakértők szerint, ha már elindult a támadás, akkor semmit, első ugyanis az emberi élet és nem a pénz védelme. Jakab azt mondta: a biztonsági őrnek nem is az a feladata, hogy megfogja a rablót, de ha életek kerülnek veszélybe, igenis cselekedni kell. Nagy László Tibor szerint minden bankfiókba legalább két biztonsági őr kellene: egy az ügyféltérbe és egy másik egy elkülönített, elsötétített helyiségbe, ahol a rabló nem láthatja, de cselekedni tud, ha szükség van rá. Ügyfélként pedig az a legjobb, ha nem csinálunk semmit: nem hősködünk és nem próbáljuk meg elfogni a rablót, hanem követjük az utasításait.

A napokban megszaporodott bankrablások miatt szakmai egyeztetésre hívta Bencze József országos rendőrfőkapitány a bankszövetséget és a bankok biztonságát felügyelő cégek képviselőit. Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője szerint a rendőrség egyedül nem tudja kezelni ezeket a helyzeteket, ezért van szükség arra, hogy a bankokkal és egyéb pénzintézetekkel közösen találjanak ki valamit. Garamvölgyi szerint egyébként a szankció – 2-8 évig terjedő szabadságvesztés – önmagában nem visszatartó erő, amikor a bankrablók azt látják, hogy a tettesek felét nem kapják el.

Szerdán újra próbálkozott a helyi OTP-nél. Állítólag kivárta a sorát, majd a pénztárostól ismét békésen, fegyver és maszk nélkül próbált pénzt kérni. Az alkalmazottak értesítették a rendőrséget, amely a „rablót” bilincsben vitte el a helyszínről. A férfi állítólag a közelmúltban szabadult a börtönből, és mindenáron vissza szeretne kerülni. zsaruk Az egyik bankrablás az Unicredit egyik fővárosi fiókjában volt.
FOTÓ: KALLUS GYÖRGY -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!