Anti antikorrupció

Vajúdtak a hegyek, és megszületett a kisegér – nagyjából ezt mondhatjuk el a kormányzat korrupcióellenes „hadjáratának” eredményeiről, jóllehet a miniszterelnök az elmúlt esztendő őszén még nemcsak harciasnak, de szinte kérlelhetetlennek mutatkozott a feketegazdaság elleni küzdelmet illetően, azonnali cselekvést, no, meg „a lehető legbrutálisabb eszközök” bevetését ígérve. Hogy aztán ez a nekibuzdulás és ez a „kíméletlenség” miért és miként szelídült mára azzá az erősen pr-szagú akcióvá, amelyet a köznyelv nemes egyszerűséggel csak „számlalottónak” nevez, s amely az állampolgárok számlakérési hajlandóságát lenne hivatva erősíteni havi  tízszer egymillió forint kisorsolásával, nos, ezt megsaccolni sem tudom. Nem úgy azt, hogy vajon milyen sors is vár erre a jókora csinnadrattával beharangozott idétlenkedésre, amelynek jómagam semmi értelmét sem látom. És nemcsak azért, mert az maga is módot ad (hadd ne mondjam: ösztönöz) több-kevesebb ügyeskedésre, sőt, még csak nem is azért, mert a „kérj számlát a fodrászodtól, kozmetikusodtól, autó- és vízvezeték-szerelődtől”-féle történet potenciális adócsalóként – és így amolyan első számú közellenségként – tekint minden egyes vállalkozóra, hanem mert ez a szerencsejátékkal ötvözött adóellenőrzés csak arra jó, hogy elterelje  a figyelmet a nagy ügyekről..., így a Strabag- és a Gripen-sztoriról, a BKV tanácsadói szerződéseiről, az VII. (és VI.?) kerületi ingatlanpanamákról, hogy az átláthatatlan, hazug és velejéig korrupt pártfinanszírozásról már ne is szóljunk.

Vagy mondjuk az országgyűlési képviselők költségtérítéséről, amelyről első dühömben érintőlegesen egyszer már megemlékeztem, de amelyről egészen egyszerűen nem lehet eleget beszélni, lévén akkora pofátlanság, aminek ez ügyben a tanúi lehettünk. És ha a honatyák netán azt hitték, hogy a hosszú éveken át mindenféle számla nélkül felvett költségtérítés (!) 15 százalékos megadóztatásával egyszer és mindenkorra rendezték a dolgot, iszonyú tévedésben vannak. Legelébb is azt kellene tisztázni, hogy tudniillik akkor most valójában milyen pénzről is van szó: költségtérítésről avagy jövedelemről..., lehet dönteni, de bárrmelyik variációt is választjuk, az újabb, igencsak kínos kérdéseket vet fel. Ha ugyanis költségtérítésről, akkor egyfelől arra kellene válaszolni, hogy miként lehet megadóztatni ezt (László Csaba egykori pénzügyminiszter szerint sehogyan sem, így aztán akárki nagyon jó eséllyel vihetné az Alkotmánybíróság elé ezt a törvényt), másfelől meg arra, hogy az egyik államolgárnak miért kell számlát hoznia erről, a másiknak meg miért nem. Akkor mégis inkább jövedelem lenne?  Meglehet, de ekkor is van baj van..., és nem pusztán azért, mert éveken keresztül költségtérítésnek hazudták a burkolt fizetéskiegészítést, hanem azért is, mert ebben az esetben teljes joggal mondhatjuk, hogy hölgyeim és uraim, ugyan tessenek már nekünk elárulni, hogy ez a magyarországi jövedelem – ellentétben a „társaival” – miért csak 15 százalékos kulccsal adózik. Nem ragozom tovább, hiszen, aki csak egy kicsikét is gondolkozik, maga is azonnal rájön, hogy mennyivel más, mennyivel különb üzenete (no, meg persze, eredménye) lehetett volna a költségtérítési sumákolás megszüntetésének, mint a most debütáló „számlalottónak”, amelynek első sorsolására egyébként február 2-án kerül majd sor. Baromi izgalmas lesz.