A 14 karátos autó

Isten tudja, miért, de nekem a jó nagy port felvert pénzügyminisztériumi gépkocsivásárlás hallatán elsőre Rejtő Jenő talán egyik legjobban sikerült regénye, „A 14 karátos autó” ugrott be, jólehet a két sztori között az ég világon semmiféle hasonlóság sincs: Veres János például nyomokban sem emlékeztet a Gorcsev Iván nevű kedves csirkefogóra, nem is beszélve arról, hogy a vadiúj kocsija sem egy Alfa Romeo, hanem egy A6-os Audi, amely ráadásul nem 14 karátos, „csupán” 14 milliós, és hát, persze, a mi történetünk nélülözi mindazt a könnyedséget, humort, bájt és eleganciát, amely a Rejtő-mesék és -hősök sajátja. Hiába, nekünk Veres Jánosékat „osztotta” a sors, no, meg ezeket a kétmillió kilométerről is bűzlő, zűrös ügyeket..., ez van, de legalább nem kell szeretni. Szó ami szó, én már azt sem nagyon értettem, vajon miért kellett Veresnek és az államtitkárának belevágniuk ebbe a 14, illetve 8 millás Audi- meg Volkswagen-kalandba, amely a hírek szerint nemcsak az ellenzéknél és a hétköznapi halandóknál verte ki a biztosítékot, hanem a Miniszterelnöki Hivatalban is. Más kérdés, hogy ezen nem igazán csodálkozhatunk, ugyanis Veresék az autóvásárlással nemcsak azt a Gyurcsány Ferencet tették hiteltelenné, aki a gazdasági válság nyomán kijelentette, hogy „a központi közigazgatásban le kell állítani valamenynyi autó-, telefon- és bútorbeszerzést”, de igen magasról tettek arra az elvre is, amelyet annak idején Daróczi kormányszóvivőtől hallhattunk, s amely úgy szólt, hogy amennyiben mégis új gépkocsit kellene venni (mert a régit ellopták, netán totálkáros lett), akkor „önmérsékletet kell mutatni, például a felszereltség tekintetében”.

Nos, bár Veres pénzügyérék autóit nem lovasították meg, és nem is törte össze senki (a cserét azok lestrapáltságával indokolták) a minisztérium mégis rászánta magát arra vásárlásra, amelyből az említett önmérséklet egyáltalán nem hiányzott..., máskülönben a valamennyi fórumon szigorú takarékosságot hirdető és követelő pénzügyminiszter aligha érte volna be nyomorult 3000 köbcentivel, amikor például egy 5.2 literes Audi S8-as már elvihető potom 30 és fél millióért (áfástul!), nem szólva arról, hogy ez a modell még több extrával rendelhető, mint az A6-os, noha Veresék ez utóbbinál se bizonyultak nagyon szerénynek. Megjegyzem, az ügy nem elsősorban technikai jellegű  kérdéseket vet fel (például, hogy jár-e egy ilyen kategóriájú autó egy tárcavezetőnek és az államtitkárának, hiszen e téren nincs semmilyen bibi), mint inkább erkölcsieket. Ugyanis itt nem kizárólag arról van szó, hogy kormánytagok – túl azon, hogy szembe mentek a „főnökük” ígéretével –  tökéletesen érzéketlennek mutatkoztak a gazdasági válság hatásait egyre inkább a saját bőrükön érző milliók bajai iránt, és a legcsekéleyebb jelét sem mutatták semmiféle szolidaritásnak, hanem arról, hogy még a jogszabályokat is  kijátszották, már amennyiben az autókat – megkerülve a központosított közbeszerzési rendszert – a pénzügyi tárca felügyelete alá tartozó Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságával vetették meg. Ezek után csak arra lennék kíváncsi, miért kellene elhinnünk bármit is Veres Jánosnak, és miért kellene komolyan vennnük, amikor a törvények betartásáról (így az adóelkerülés „csúnyaságáról”) szónokol. És vajon meddig engedhető meg, hogy egyesek újra és újra segget csináljanak a kormány szájából?