Hadd lám, Uram...

„...nagy baj lenne, ha az SZDSZ-en belül kettős hatalom alakulna ki, ugyanis egy ilyen kis párt esetében ez szakadással járna, illetve nevetségessé válnának a liberálisok” – mondta még a nyár elején egy interjúban Demszky Gábor a szabad demokraták elnökválasztási harca kapcsán. Hát, a budapesti főpolgármester bizonyos tekintetben vátesznek bizonyult, mert bár az akkori „meccselést” (ha csak egy hajszálnyival is) Fodor Gábor nyerte, a Demszky által emlegetett kettős hatalom – ha tagadják ezt, ha nem – mindmáig létezik. Ami meg a pártszakadást és a nevetségessé válást illeti..., nos, szerintem a liberálisoknak ezek miatt aztán igazán nem kell aggódniuk, lévén a pártzsugorodás már-már fizikai lehetetlenségnek tűnik, a nevetségessé váláson pedig réges régen túl vannak, köszönhetően” nem utolsó sorban az olyasféle akcióknak, mint az e hét eleji, x-et hozó, így sikertelen frakcióvezető-választás. Mi tagadás, a döntetlennél rosszabb eredmény aligha születhetett volna.... és nemcsak azért, mert így mind Fodor Gábor, mind Kóka János győztesnek érezheti (és persze, kiálthatja ki) magát, hanem mert a háromszor is megismételt, mindannyiszor 9-9-re végződő szavazás csak tovább élez(het)i az amúgy is meglévő feszültséget, a közvélemény számára pedig a mostaninál is nyilvánvalóbbá teszi-teheti a párt totális megosztottságát. És bár Fodor Gábor egy mai lapinterjúban újra felajánlotta (mivel szerinte „két hatalmi centrum szétveri a pártot”), hogy tudniillik hajlandó visszalépni a frakció vezetéséért folytatott küzdelemtől, ha azt a riválisa úgyszintén megteszi, számomra nyilvánvalónak tűnik, hogy Kókának esze ágában sincs elállni a szándékától, ami egyben azt is jelenti, hogy az SZDSZ (ön)szétverése változatlan hévvel folytatódik.

Dehát miről is szól ez a küzdelem? Az elvek és tervek különbözőségéről aligha, mert bár a Fodor és a Kóka által favorizált programok némiképpen eltérnek (a volt gazdasági miniszter például erőteljesebben koncentrál a gazdasági liberalizmus kérdéskörére, míg a jelenlegi elnököt többször halljuk megszólalni „zöld”, illetve emberi jogi ügyekben), az SZDSZ által követett statégiát, a többi párthoz, így különösen a szocialistákhoz és a Fideszhez való viszonyt illetően nincs komoly (pláne meg áthidalhatatlan) nézetkülönbség „fodoristák” és „kókisták” között. Marad tehát a hatalmi-személyi konfliktus, no, meg természesen a pénz. És valóban..., noha az elhíresült elnökválasztás második „menetét” Fodor nyerte, ez messze nem jelentette azt, hogy szőröstül-bőröstül átvette a pártirányítást attól a Kóka Jánostól, akiben hazánk egyik legnépszerűtlenebb politikusát tisztelhetjük, és aki – előttem ismeretlen okokból  – a párt meghatározó, a szálakat a kezükben tartó „erős embereinek” a bizalmát élvezte és élvezi. Á frakció vezetéséért folyó harc persze, nemcsak afféle l’art pour l’art történet, már amennyiben a szabad demokraták három fő pénzforrásából (költségvetés támogatás, a parlamenti csoport működésére kapott összeg, valamint a Szabó Miklós Alapítványtól érkező forintok) kettőt a Kóka által irányított országgyűlési frakció tart a kezében, amitől Fodorék – amúgy érthetően – nem igazán  boldogok. Bárhogy is van azonban, a kívülállók számára mind inkább úgy tűnik, hogy a liberálisok nemcsak rászánták magukat a harakirire, de már a kivitelezésének is nekiláttak. Valahogy úgy, mint Arany János Bolond Istókjának szőlősgazdája, aki a jégverés után még megmaradt termését kezdte el egy jókora karóval csépelni, azt ordítva, hadd lám, Uram, mire megyünk ketten.