Hírek

2008.12.15. 14:43

A problémák elkerüléséről tárgyaltak

A konfliktusok elkerüléséről és a magyar–szlovák alapszerződésben meghatározott vegyesbizottságok összehangoltabb munkájáról tárgyalt egymással Göncz Kinga magyar és Jan Kubis szlovák külügyminiszter hétfőn Budapesten.

Ambrus Vilmos

A megbeszélést követő sajtóértekezleten mindkét politikus úgy fogalmazott: közös megoldást keresnek a kisebbségi problémákra. Ennek egyik módja egy úgynevezett jelző- vagy riasztórendszer kiépítése lenne, ami azt a célt szolgálná, hogy a konfliktusokat megelőzzék, és azokat nem a legmagasabb – például államfői, miniszterelnöki – szinten, hanem már sokkal korábban kezeljék. Göncz Kinga és Jan Kubis is úgy vélte: a magyar–szlovák viszonyban felmerülő problémák, konfliktusok miatt mindkét országnak romolhat a megítélése az unión belül. „Az EU furcsán néz ránk, ha két tagállam nem képes megoldani a problémás ügyeket” – mondta Kubis.

A külügyminiszterek megállapodtak a jövő év első felében sorra kerülő miniszterelnöki találkozó előkészítéséről. Emellett mindketten kiemelték, hogy közös uniós pályázattal két újabb híd épülhet az Ipolyon. Göncz Kinga elmondta: „Jó szomszédság és megértés díja” néven olyan díjat hoztak létre, amit a két ország jó kapcsolatának elmélyítéséért adományoznak. Ugyancsak megállapodás született arról, hogy a jövőben összehangoltabban működnek majd a két ország közötti alapszerződésben megnevezett vegyesbizottságok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!