Hírek

2008.08.11. 07:56

Lejáratósdi

Az se öröm, ha „csak” arról van szó, hogy sajtómunkások alvilági alakok segítségével akarják lépre csalni az ellenfeleiket, pláne meg ha az derül ki, hogy magukat politikusnak és jogásznak gondoló kétes egzisztenciák aljas módszerekkel próbálnak meg ellehetetleníteni (ad abszurdum: börtönbe juttatni) újságírókat.

Stanga István

Miután egy váratlan betegség alaposan keresztbe tett az idei családi nyaralásnak, még csak esélyem sem volt arra, hogy legalább ideig-óráig megszabaduljak azoktól a mocskos ügyektől, amelyek a jelek szerint egyre inkább eluralják a hazai közéletet. Itt van mindjárt ez a gyönyörűséges Helmeczy László–Tóth Viktor–(Veres János?) kontra Krakkó Ákos–Kisberk Szabolcs–(Hír Televízió?)-féle szappanopera, amelynél kevés visszataszítóbb sztorit produkáltak a magyar politika és a média (al)világának szereplői, pedig hát gyomorforgató történetekben igazán nem szűkölködtünk az elmúlt idők folyamán. Ami a legszomorúbb ebben a „hogyan járassuk le az ellenfelet (no, meg magunkat)” mottójú históriában, azaz, hogy egészen egyszerűen nem létezik pozitív olvasata. Elvégre akkor sincs okunk a világon semmiféle örömre, ha teszem azt „csak” arról van szó, hogy sajtómunkások mindenféle zűrös alakok segítségével akarnak lépre csalni olyanokat, akikkel már igen hosszú ideje valóságos háborút vívnak, amiként persze akkor se lehetünk felhőtlenül boldogok, ha az derül ki, hogy magukat politikusoknak és jogászoknak gondoló kétes egzisztenciák enyhén szólva is aljas módszerek révén próbálnak meg ellehetetleníteni (ad abszurdum: börtönbe juttatni) újságírókat, ahogyan az kizárólag jól bejáratott diktatúrákban szokás. És ha az kétséges is, hogy megtudjuk-e valaha a teljes igazságot, annyi tökéletesen látszik, hogy az eset valemennyi érintettje úgy hazudik, mintha csak ezért kapná a fizetését. (Amely feltételezés egyébként nem is áll olyan messze a valóságtól.)

A kérdés számomra különben sem úgy vetődik föl, hogy most akkor mi is történt egészen pontosan, mert magam többé-kevésbé egyértelműnek látom, hogy tudniillik a Helmeczy fémjelezte brigád rendesen meg akarta szívatni a Célpont stábját, csakhogy nem számoltak a Baráth Miklós névre hallgató rovott múltú „kettős ügynöki” ténykedésével, amely viszont lehetőséget teremtett a tévéseknek arra, hogy úgy érezhessék, itt a soha vissza nem térő alkalom Veres János és környezetének totális lejáratására. Innentől kezdve aztán az események úgyszólván önjáróvá váltak, az irányítás kicsúszott a szereplők kezéből, akik most mindkét oldalon szemmel láthatóan azon igyekeznek, hogy mentsék az irhájukat. Egyszóval – mint mondtam – engem nem is annyira a történtek hibátlan rekonstrukciója izgat, hanem az, hogy vajon mi okból áll le tárgyalni a politika és a média az alvilággal. És bár a kérdés természetesen költői, azért az olyasmiket mégsem ártana tudni, hogy mondjuk az eleddig némaságba burkolódzó Tóth Viktor egykori kampányfőnök honnan is ismer és mire használ börtönviselt embereket, hogy Helmeczy László ügyvéd (nem mellesleg: labdarúgó szövetségi alelnök) miért folytat meghitt beszélgetéseket az ilyen Baráth-féle figurákkal, miért ígér pénzt nekik, és hogy újságírók oknyomozás ürügyén miért követnek el olyan cselekményeket, amelyek nemcsak etikailag kifogásolhatók, de amelyek törvényessége is erősen megkérdőjelezhető.

Egyébként akárhányszor is hallom ennek az ügynek a fejleményeit, óhatatlanul az a magyar bölcsesség jut az eszembe, hogy aki korpa közé keveredik, megeszik a disznók..., vagy még inkább az, hogy aki szarral dobálózik, maga is szaros lesz. (És ha ez utóbbi mondás kétségkívül kevésbé szalonképes is, a lényeget valahogy mégis jobban kifejezi.)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!