Hírek

2008.08.22. 13:00

Kormányszóvivő: trendforduló a gazdaságban

Trendforduló következett be a magyar gazdaságban, a folyamatok a kormány által tervezett irányban haladnak - értékelte a héten nyilvánosságra hozott GDP- és reálbéradatokat Budai Bernadett kormányszóvivő pénteki online tájékoztatóján.

mti

Az egyensúlyteremtés legnehezebb szakaszán túl vagyunk - hangoztatta a szóvivő. Közölte: a GDP 2008 második negyedévében 2,2 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, ez pedig az elemzők által várt értéknél is jóval magasabb. Budai Bernadett szerint a növekedés az előző negyedévhez képest is gyorsult, 0,6 százalékkal.

Az eurózónában és a 27 tagállam átlagát tekintve is csökkent ez az érték, a magyar 0,6 százalékos növekedés így igen kedvezőnek tekinthető - vélekedett. A kormányszóvivő szerint a növekedés lassulásában korábban jelentős szerepet játszott az egészségügy, az oktatás, a  közigazgatás átalakítása, a szolgáltatások költséghatékonyabbá tétele. Hozzátette: ez a folyamat mára befejeződött, így az állami szolgáltatások már nem fékezik a növekedést, sőt szerepet játszanak a második negyedéves GDP-bővülésben.

Budai Bernadett a mezőgazdaság kapcsán azt mondta, a tavalyi, kiugróan rossz év után az idei év kedvező termése vélhetően megmutatkozik a GDP növekedésében. Kitért arra, hogy a kormány egész évre 2,4 százalékos GDP-bővüléssel számol.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!