Hírek

2008.08.17. 00:57

Erről is izé tehet

Nem tűnik túlzottan kockázatosnak azt jósolni, hogy egy sikertelen olimpiai szereplést követően a politika is nyomban beszállna az egymásra való mutogatásba, lévén a felelősség firtatása, el- és áthárítása bizonyos fokig már most megindult. Persze néhány arany még változtathat a dolgokon.

Stanga István

Hazudnék, ha azt állítanám, hogy a nagy meglepetéstől dobtam egy hátast néhány elemző azon véleményét olvasva, miszerint a szokásos nyári politikai tunyaságot egy jóval több összecsapást és anyázást hozó ősz követi majd, lévén a magyarországi pártok munkálkodása már hosszú-hosszú esztendők óta kizárólag az említett két tevékenységben merül ki. Ám ha már a  jóslatoknál tartunk, én meg hadd mondjak annyit, hogy szerintem korántsem kell szeptemberig várnunk azoknak a bizonyos jelképes basebellütőknek az előkerüléséig, elég lesz mindössze az olimpia zárónapjáig, feltéve persze, hogy addig nem szerzünk vagy hat-hét aranyérmet, amiben ugyan lehet bízni, csak hát – őszintén szólva – kell hozzá némi kincstári optimizmus. Megjegyzem, azzal a jóslatommal, hogy tudniillik egy sikertelen szereplést követően szinte azon nyomban elkezdődik az egymásra való mutogatás, a jól megszokott sárdobálás, magam sem vállalok túlzottan nagy kockázatot, mert a felelősség firtatása, el- és áthárítása máris megindult. A készülődő vihart mutatják – egyebek mellett – az olyan keserű kifakadások, mint Kulcsár Győzőé, a párbajtőrözők vezetőjéé („el kellene dönteni, akarunk-e versenysportot”), nem is szólva az olyan beszélgetésekről, mint amilyen Baló György és Schmitt Pál között folyt, s amelyben a riporter – akinek mellesleg ez a „sportos szerep” nem igazán fekszik – igencsak számonkérő tónusban faggatta a Magyar Olimpiai Bizottság elnökét. Ám mindezek tényleg csak egyfajta szolid felvezetését jelentenék annak az adok-kapoknak, amely egy kudarcos olimpiai szereplést követne, s amelynek főszereplői immár a pártok lennének, azok, amelyeknek a mondandóját aztán végképp nem nehéz kitalálni.

Az ellenzék példának okáért újfent tökéletesen igazolva látná azt az oly sokszor hangoztatott  tézisét, hogy a Gyurcsány-kormány az égvilágon semmire sem alkalmas – ráadásul megint ki lehetne ragasztani néhány tonna „Erről is Gyurcsány tehet”-matricát –, s hogy az egészségügy, az oktatási rendszer stb., stb. szétzúzása mellett a sportot is rendesen tönkre vágta, pedig a kormányfő egykor éppen sportminiszterként kezdte. Aztán persze fel lehetne tenni a kérdést, hogy miért csak ennyi a sport támogatására fordított pénz (netán utalni arra: a többit ellopták), vagy hogy ezek után is alkalmasnak véli-e a miniszterelnök Gyenesei Istvánt, és természetesen megjegyezni, hogy a 2000-es sydneyi olimpián 8 arany-, 6 ezüst- és 3 bronzérmet szereztünk, míg most, ugye... (Hogy az MDF mit mondana, az nem egészen tiszta számomra, mivel fogalmam sincs arról, Dávid Ibolya melyik olimpiai sportághoz ért és melyikhez nem.) A szocialisták ezzel szemben biztosan elmesélnék, hogy soha ekkora költségvetési támogatás (3 milliárd forint) nem jutott még az olimpikonoknak és paralimpikonoknak, továbbá hogy a jutalmak összege is brutálisan megnőtt (egy egyéni arany nettó 20, egy ezüst 18, míg egy bronz 14 milliót ér), de hát arról igazán nem ők tehetnek, hogy Szávay Ági egy meccsen tízegynéhány kettős hibát üt, hogy Igaly Diána rossz napot fog ki, hogy a Varga Tamás és Hirlig Zsolt alkotta evezős egységünk tagjai azt se tudják pontosan, mi is történt velük, vagy hogy – szerencsétlenségünkre – éppen ez idő tájt él a Föld nevű bolygón egy amerikai ember, akit úgy hívnak, hogy Michael Phelps. Ismétlem, mindez egyelőre csupán fikció, hiszen elég pár arany, és sportolók, edzők, sportvezetők, politikusok rögtön hősökké válnak. Ám ha mégsem így történne, nos akkor tessék újra elővenni ezt az írást.    

Ezek is érdekelhetik