2008.08.22. 09:57
Duna Televízió: a jövő héten dől el, kezdeményezik-e az elnök újrázását
Jövő csütörtökön szavaz a Duna Televíziót felügyelő közalapítvány kuratóriumi elnöksége arról, kezdeményezi-e, hogy pályázat nélkül újabb négy évre Cselényi Lászlót válasszák a kisebbik köztévé elnökévé
Jövő csütörtökön szavaz a Duna Televíziót felügyelő közalapítvány kuratóriumi elnöksége arról, kezdeményezi-e, hogy pályázat nélkül újabb négy évre Cselényi Lászlót válasszák a kisebbik köztévé elnökévé, a társadalmi delegáltakkal kiegészült nagykuratórium pedig szeptember végén mondja ki a végső szót a kérdésben.
Az MTI-nek erről beszámoló kuratóriumi elnökségi tagok nem tudták megindokolni, miért telik el ennyi idő a két döntéshozatal között, Simkó János, a tulajdonosi testület elnöke azt közölte: mivel a nagykuratórium eddig is nagy többséggel hozta meg döntéseit, nem várható, hogy befolyásolja az ügy megítélését, hogy majdnem három hét van a két tanácskozás között.
Emlékeztetett arra: augusztusban már tanácskozott a nagykuratórium, ráadásul a testület delegálási szabályai miatt van olyan tag, akit a tengerentúlról kell Budapestre utaztatniuk.