2008.08.30. 16:30
Dávid 9-5-re vezet Almássy előtt
Az MDF megyei szervezeteinek többsége Dávid Ibolya jelenlegi elnököt támogatja abból a 14-ből, ahol már nyilvánosságra hozták, hogy kit jelölnek az elnöki posztra
A jelölését már közzétett megyék közül kilenc támogatja Dávid Ibolyát, öt megye pedig Almássy Kornélt jelölte - mondta Katona Kálmán az országos választmány alakuló ülése közben tartott sajtótájékoztatón. A politikus megjegyezte, hogy a megyék két elnökjelöltet is támogathatnak, így előfordul olyan, ahol mind a mostani elnököt, mind Almássy Kornélt támogatják. Arra a kérdésre, hogy van-e olyan megye, ahol csak Almássy Kornélt jelölték, a politikus azt mondta: ilyen megyét az összegezésében nem lát.
A kettős jelölés lehetőségével élő megyék között említette Katona Kálmán Somogy, Heves és Veszprém megyéket. Megjegyezte: több fontos megye, így Vas, Borsod, Nógrád, Győr-Sopron illetve Budapest még nem jelölt. További jelöltként kerül az országos választmány elé még Olajos Péter, Karsai Péter és Viniczai Tibor - mondta Katona Kálmán.
Katona Kálmán hozzátette: az elnöki posztra a jelöltállítást szeptember 13-a előtti napokban kell befejezni. Ezt követően az országos választmány határozza meg azt a három politikust, akik az országos gyűlésen elindulnak az elnöki posztért.