Antimagyar szűzérme

Nem is tudom, mi lenne velünk, ha a Magyar Demokrata Fórum országgyűlési képviselői időről időre nem csempésznének egy kis vidámságot abba a véresen komoly (vagy csak annak látszó) valamibe, amit úgy hívunk, magyar politika. No, nem feltétlenül az elnökválasztással kapcsolatos nyilatkozatokra gondolok, avagy a Schmuck Andor fémjelezte Tisztelet Társaságára, amely körülbelül Korda Györgyből és Aradszky Lászlóból áll, hanem az MDF ezer és egy mulatságos ötletére..., azokra, amelyek egy részét – amint azt látni fogjuk – a pártemberek személyes élményei „ihlették”. Ott van legelébb is az a párját ritkítóan „szellemes” szlogennel  („Ha a lét a tét, rakjuk ki a T-t!”) reklámozott elgondolás, amely a kezdő sofőröket egy évig kötelezné a „T” betű kirakására, s amelyet egészen nyilvánvalóan az olyan momentumoknak köszönhetünk, mint hogy Pettkó András honatya jogosítványt szerzett, meg hogy az általa viselt „T” láttán az autósok  „... kellő türelemmel viszonyultak hozzá, még akkor is, amikor a vezetése nem volt mindig gördülékeny”. De amennyire örülnünk kell annak a ténynek, hogy Pettkó képviselő autóvásárlására szánta el magát, legalább annyira hálásak lehetünk a sorsnak amiatt, hogy Herényi Károly meg a magyaros ízek rajongója..., amely dícséretes tulajdonsága nélkül ma egy igazán a jövőbe mutató javaslattal lennénk szegényebbek.  

A frakcióvezető által most elővezetett új fogyasztóvédelmi szabály lényege (amely egyébként minden valószínűség szerint az áruházakban elindított „Válaszd a hazait!” kampány egyfajta remak-je), hogy tudniillik az éttermi étlapokon a jövőben piros–fehér–zöld szimbólumok jelezzék, mely fogások is készültek hazai alapanyagokból, hogy aztán ki-ki ennek a tudatában költhesse el az (est)ebédjét, illetve támogathassa a honi termelőket, gyártókat. Nos, ha megengedik, ezúttal nem foglalkoznék az  olyan dolgokkal, mint hogy mennyire kardinális kérdésről is van szó, meg hogy tényleg a trikolort hiányolja-e a legjobban a fogások mellől az   étteremben étkezők bizonnyal óriási tábora, ehelyett inkább a Herényi-terv finomságaira hívnám fel a figyelmet. Így például arra az egyáltalán el nem hanyagolható és hanyagolandó momentumra, miszerint a nemzeti színű logót nem lehetne ám csak úgy ukmukfukk kiérdemelni..., kizárólag azok az étkek válnának erre méltóvá, amelyeknek minden eleme magyar termékből készült. Így hát, például egy dijoni mustáros szűzérmének – lett légyen a disznó a legmagyarabb magyar – a legmnimálisabb esélye sincs a piros–fehér–zöld zászlóra, nem is beszélve arról, hogy az elkészítéséhez a recept szerint némi curry és kurkuma is szükséges, amelyek, sajnos, megint csak nem  Ceglédbercelen teremnek. És ha már a bors és társai szóba kerültek... Herényi szerint a projekthez semmi más sem kell, mint egy kis magyarságtudat. Ami valószínűleg igaz is, mert az vitathatatlanul sokat segít. Talán még abban is, hogy mondjuk fűszernagyhatalommá váljunk.