Nincs jogom panaszkodni

[caption id="" align="alignleft" width="300"] Vitray Tamás: mindent megkaptam, amit ezen a pályán ember elérhet
[/caption]– Mit szól a nemrég befejeződött futball Európa-bajnoksághoz?
– Ez a játék már egészen más, mint tíz-húsz évvel ezelőtt. Zenekari hasonlattal élve: virtuózok játszanak Boci-boci tarkát. Nézze meg, hány gól esik a mérkőzések rendes játékidejében! Ha a büntetőket és a hosszabbításban szerzett találatokat nem számoljuk, elkeserítő átlag jön ki. Olyan régóta mondom, hogy meg kellene változtatni a futball szabályait, hogy már magam is unom, de azért most megismétlem: ahhoz, hogy élvezetesebb legyen a játék, vagy a játékosok számát kellene csökkenteni, vagy pedig a pálya méretét növelni, és a jégkoronghoz hasonlóan a sorcseréket is nyugodtan be lehetne vezetni. Nagyon sok olyan csapat van, ahol a kispadot is világsztárok koptatják. Az új szisztéma szerint ők is szerephez juthatnának.

– Mennyi realitása van egy ilyen reformnak?
– Tisztában vagyok vele, hogy nemzetközi futball vezetői konzervatív emberek, de meggyőződésem, hogy előbb-utóbb rákényszerülnek a változtatásra. Nem kell rólam elnevezni a rendszert, elég, ha csak alkalmazzák... Ezzel mindenki nyerne.

– Ön már tíz éve nem közvetít futballmeccset.
– Ez így nem igaz, mert amikor az Eurosport elkezdte adni a Premier League mérkőzéseit, néhányszor beültem kommentálni az itthoni stúdióba.

– De élőben, helyszínről nem hajlandó bejelentkezni. Miért szakított a focival?
– Mert megsértettek. Egyszer egy mérkőzésen odajött hozzám néhány, klubzászlóba burkolózott fiatal és különböző obszcén kifejezésekkel illettek. Ez még nem rázott volna meg. Viszont ott állt a gyártásvezetőm, és egy szót sem szólt. Később, a meccs után kért elnézést.  Megjegyzem, elsősorban nem engem, hanem a közvetítést kellett volna óvnia. Egy hét múlva, a következő mérkőzésen feltűnt, hogy egy fekete overallos férfi mindenhová követ. Még a mosdóba is utánam jött. Amikor megkérdeztem tőle, hogy ezt mire véljem, azt felelte, hogy kirendelték. Biztonsági őr, akinek védenie kell engem. A gyártásvezető rendelkezett így. Én meg úgy gondoltam, ha a saját hazámban engem „védeni” kell, akkor nekem ebből elég. Azóta nem is voltam futballpályán.

– Egyszer azt mondta, nincs önben hiányérzet.
– Most is így gondolom. Most, augusztus 5-én lesz ötven éve, hogy életemben először a televízió képernyőjén szerepeltem, és komolyan mondom: mindent megkaptam, amit ezen a pályán ember elérhet. Negyvennégy magyar olimpiai aranyérmes győzelmet közvetíthettem, ez életem legnagyobb ajándéka, egyszerűen nincs jogom panaszkodni.

– Pekingben nem lesz ott.
– Ez az első olyan olimpia, amelyet majd meg is nézek. Az ugyanis óriási tévedés, hogy a helyszíni tudósítók látják a játékokat. Ők csak dolgoznak. Néha eléggé mulatásgos körülmények között. Sidney-ben például úgy közvetítettem a kajak-kenut, hogy odaültem a monitor elé és a fejemre

Vitray Tamás

Született: 1933. november 5-én

Pályája: a HM-ben fordító (1955-56), a Magyar Rádió angol nyelvű adásánál riporter, 1958-tól az MTV munkatársa, főmunkatársa, intendánsa, a sport-, a szórakoztató- illetve dokumentum-dráma osztály vezetője 1997-es nyugdíjazásáig. 2002-2004 között sportfőszerkesztő. A Filmművészeti Egyetem egyetemi tanára.

Díjai: Rózsa Ferenc-díj (1971), kiváló művész (1988), Opus-díj (1993), Aranyszarvas-díj (1994), Pulitzer-életműdíj (1995), Egon Erwin Kisch-díj (1995), Pethő Sándor-díj (1999), Aranytoll (2000), Gerevich Aladár életműdíj (2001), MSZOSZ-díj (2001), Aranykor-díj (2001), Prima Primissima-díj (2003), Kossuth-díj (2005).

borítottam a kabátomat. Az erős napsütésben csak így láthattam az eseményeket a képernyőn, szabad szemmel ugyanis nem lehet az ezer, vagy ötszáz méterről induló versenyt követni.  Ezzel az erővel, mondjuk a szobámból könnyebb lett volna. Egyébként most épp így fogok dolgozni: az Eurosport felkért, hogy közvetítsem itthonról a kajak-kenu küzdelmeket.

– És a Magyar Televízió?
– Nem volt rám szükség.

– Hogyan telnek mostanság a napjai?
– 1977-ben kezdtem és immáron tizenöt éve megszakítás nélkül tanítok a Színművészeti Egyetem televíziós műsorvezetői szakán, így ha bekapcsolja a tévét, azok miatt, akiket ott lát, ha kell, hát engem is kell szidnia.

– Hogy halad az életrajzi könyvével?
– Szeptemberben jelenik meg az első kötet. Azt az időszakot öleli fel, amíg be nem léptem a Magyar Televízió kapuján. „Kiképzés” a címe és hangoskönyv formájában is kiadja a Magvető.

– És a folytatás?
– Azon még dolgozom. A végét, vagyis az utóbbi néhány év krónikáját már megírtam. Mivel az élmény még friss, ez viszonylag könnyen ment. A címe „Frontszolgálat”, de egyelőre ez csak elképzelés, mivel a kiadóval még nem egyeztettünk.

– Ha visszatekint a pályájára, van bármi, amit megbánt?
– Nincs. De ha találnék is ilyet: akkor mi volna? Utólag már semmin nem lehet változtatni. Akivel nem volt jó a viszonyom, azzal megszüntettem a kapcsolatot. Haragot pedig nem érzek senki iránt. A munkásságomért szép számú elismerést kaptam, van hat unokám, most jön a hetedik. Most őszintén: miért ne lehetnék boldog?

Dián Tamás Vitray Tamás Született: 1933. november 5-én

Pályája: a HM-ben fordító (1955-56), a Magyar Rádió angol nyelvű adásánál riporter, 1958-tól az MTV munkatársa, főmunkatársa, intendánsa, a sport-, a szórakoztató- illetve dokumentum-dráma osztály vezetője 1997-es nyugdíjazásáig. 2002-2004 között sportfőszerkesztő. A Filmművészeti Egyetem egyetemi tanára.

Díjai: Rózsa Ferenc-díj (1971), kiváló művész (1988), Opus-díj (1993), Aranyszarvas-díj (1994), Pulitzer-életműdíj (1995), Egon Erwin Kisch-díj (1995), Pethő Sándor-díj (1999), Aranytoll (2000), Gerevich Aladár életműdíj (2001), MSZOSZ-díj (2001), Aranykor-díj (2001), Prima Primissima-díj (2003), Kossuth-díj (2005). Vitray Tamás: mindent megkaptam, amit ezen a pályán ember elérhet Vitray Tamás -->