2008.07.02. 18:10
Mikola nyitott az egészségügy magánosítására?
Mikola István szerint van helye az egészségügyben a magántőke bevonásának szakmai vállalkozásokon keresztül. A Fidesz egészségügyi szakpolitikusa erről szerdán Kiskunhalason beszélt.
„Továbbra is azt mondom, amit egészségügyi miniszterként 2001-ben a kórháztörvény elfogadásakor képviseltem, hogy helye van az egészségügyben a magántőke bevonásának szakmai vállalkozásokon keresztül, megfelelő korlátokkal. Ezt mi egzisztenciavállalkozások, szakmai vállalkozások formájában látjuk lehetségesnek” – jelentette ki a Fidesz országgyűlési képviselője a négy évvel korábban működtetésre magánkézbe adott kiskunhalasi kórházban tartott Semmelweis-napi ünnepségen, amelyen Kökény Mihállyal, az MSZP egészségügyi szakpolitikusával együtt vett részt.
Mikola István elmondta, hogy áttekintette a kiskunhalasi önkormányzat és a kórházat 2004. óta működtető HospInvest Zrt. között júniusban elfogadott szerződésmódosítást. Hangsúlyozta: „örömmel látom, hogy az önkormányzat bekeményített, újabb és újabb feltételeket szab az egyébként jó szándékú vállalkozónak annak érdekében, hogy a lakosság ellátása még teljesebben, jobb és magasabb szinten valósulhasson meg”.
Mikola István -->