2008.06.28. 13:46
Gyurcsány kormányvédőt kapott pártjától
A nyugodt, mérsékelt reformpolitika mellett tette le a voksát Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az MSZP szombati választmányi ülésén.
[caption id="" align="alignleft" width="465"] Gyurcsány Ferenc MSZP-s logóval ellátott kormányvédőt kapott párttársaitól - fotó: Kerék Ágnes
[/caption]„A reformsokkot és a szociális sokkterápiát elutasítani javaslom" – mondta, és ugyancsak elutasította a Fidesz által hangoztatott előrehozott választást és válságkormány felállítását. Gyurcsány szerint nyugodt, kiszámítható reformpolitikára van szükség, a kormánynak ehhez kezdeményezőnek kell lennie, továbbá olyan programszerű javaslatokat kell alkotnia, ami a társadalom széles rétegének támogatását bírja.
A miniszterelnök hosszan beszélt a kormány dobogókői tanácskozásának eredményéről és különösen a szociális segélyezés rendszerének átalakításáról. „Segíts magadon, az Isten is megsegít" – idézte Gyurcsány az ismert mondást azzal kapcsolatban: a jövőben arra akarják ösztönözni az embereket, hogy a munkát, és ne a segélyt válasszák, vagyis lehetőleg mindenki dolgozzon, aki munkaképes.
Az ülésen kisebb meglepetéssel szolgáltak párttársai a kormányfőnek: Simon Gábor választmányi elnök a miniszterelnök beszéde után egy MSZP-s logóval ellátott kormányvédőt adott Gyurcsánynak, mintegy jelezve: a választmány támogatja a miniszterelnököt és kormányát.