Erwin és a mentalista

Most persze, könnyű lenne azzal előhozakodni, hogy én megmondtam előre (mint ahogyan meg is mondtam egyszer, kétszer, háromszor, négyszer, ötször, sőt, hatodszorra is), de nem teszem, inkább maradnék a szikár tényeknél: május 1-jétől Erwin Koeman személyében új szövetségi kapitánya van a magyar labdarúgó-válogatottnak. Azt, hogy a 46 éves hollandus megváltja-e a magyar focit, természetesen még nem tudni, tény azonban, hogy eddigi edzői pályafutása korántsem volt olyan sikeres, mint amilyet játékosként produkált. Utóbbi minőségében volt Európa-bajnok, belga és holland bajnok, ám trénerként sem az RKC Waalwijk csapatával, sem a  Feyenoorddal nem tudott maradandót alkotni..., már amennyiben a rotterdamiakkal megszerzett bronzérmet egy hetedik helyezés követte, ami után a klubnál azonnal útilaput kötöttek a talpára. Mindez 2007-ben történt, s azóta a mi Erwinünk (most már talán mondhatjuk így) a munkanélküliek keserű kenyerét ette, várva, hogy majd csak eljön érte valaki. És nem is hiába várt, mert rövidesen rátalált a Magyar Labdarúgó Szövetség fáradhatatlan elnöke, akinek legalább annyira hiányzott már egy icike-picike siker, mint Erwin barátunknak egy bármilyen kispad. 

Ami persze, teljességgel érthető, mert bár Kisteleki István több mint két esztendeje ül az MLSZ elnöki székében, eleddig nem sok eredményt mutathatott föl, leszámítva e mostani esetet, vagyis a tulipánok földjéről frissen importált kapitányt.... Mint tudjuk, a hazai labdarúgó-bajnokság színvonala pontosan olyan, mint volt korábban, a stadionok állapota dettó, nemzeti tizenegyünk ott szerénykedik a FIFA-ranglista 56. helyén, az Eb-selejtezők során három másodperc alatt elszállt minden reményünk, hogy a nulla (0) szavazatot kapott Eb-pályázatunkról – amelyet talán a legjobb lenne mindörökre elfelejteni – már ne is beszéljünk. Egyszóval kudarc kudarc hátán, ám mielőtt bárki is firtatni kezdené, hogy tudniillik mi a jó fenét is csináltak ott az MLSZ-ben 2006 eleje óta, Kisteleki gyorsan prezentál nekünk egy új kapitányt..., ezzel együtt pedig új reményeket, hogy hátha most..., hátha majd az idősebbik Koemannal (a Valenciától pár napja kirúgott Ronald bátyjával) sikerül az, ami magyar válogatott labdarűgóknak 1986 óta nem: kijutni a világbajnokságra. És bár Kisteleki pontosan olyan jól tudja, mint én, hogy erre nincs reális is esély (dehát mitől is lenne, amikor az egész hazai futball évtizedek óta rohad), úgy tesz, mintha lenne, mintha komolyan elhinné, hogy egy középszerű külföldi edző képes lesz csodát tenni.

Csodák természetesen nincsenek. Azaz..., mégis. Mert az tényleg valóságos csoda, amikor valaki a Kistelekiéhez hasonló „teljesítmény” dacára is képes egy egy fél országgal elhitetni, hogy ő a legalkalmasabb ember a magyar labdarúgás fellendítésére. Mindez nem egyszerű varázslat, nem hétköznapi szemfényvesztés, ez maga a színtiszta mentalizmus. Így hát, nemcsak kapitányunk van..., ráleltünk Uri Geller utódjára is.