Hírek

2008.04.15. 13:04

Büntetőeljárást indítottak a tüskevári tragédia miatt

Büntetőeljárást indított a rendőség a gyermekeit magára hagyó tüskevári anya ellen

mti

Büntetőeljárást indított a rendőség a gyermekeit magára hagyó tüskevári anya ellen; a hétfő esti lakástűzben három gyermekét elvesztő asszony szabadlábon védekezhet - tájékoztatta Zanati Gyula százados, az ügyet vizsgáló nyomozó kedden az MTI-t. Az anyát a rendőrség több ember halálát okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés bűncselekményével gyanúsítja - tette hozzá a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozója.

Zanati Gyula elmondta: az anya mély depresszióba esett (hétfőn este erős nyugtató injekciókat kapott), s a tragédiát követően csak több órával tudták kihallgatni, orvosi felügyelet mellett. A nyomozó közölte: az anya elmondása szerint a három gyermek közül kettő aludt, amikor csupán néhány percre átszaladt a szomszédba hétfőn estefelé, s a visszatértekor azt látta, hogy nagy füst árad ki a gyerekek szobájából.

Az anya mindhárom - ájultnak látszó - gyermekét az utcára vitte, s az odarohanó emberekkel együtt igyekeztek őket életre kelteni. A mentők is gyorsan a helyszínre érkeztek, ám a négyéves fiút, a hároméves kislányt és az egyéves kisfiút már nem lehetett  megmenteni, mindhárman életüket vesztették a füstben szén-monoxid-mérgezés miatt - tájékoztatott az ügyet vizsgáló nyomozó.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!