Hírek

2008.03.13. 10:22

Uriah Heep: Budapesten a brit legenda

Wake The Sleeper címen ismét kiadnak egy új albumot, és lemezbemutató turnéjuk keretében március 27-én a budapesti Petőfi Csarnokban is fellépnek

Hegedűs Rita VR

Ismét Magyarországra látogat a Uriah Heep. Utoljára 35 éves korában járt nálunk a brit hardrock legendája, és ez a kor egy rockzenekar esetében már igencsak meglettnek számít. Most már majdnem 40 éves a Heep, de még mindig nem pihennek: Wake The Sleeper címen ismét kiadnak egy új albumot, és lemezbemutató turnéjuk keretében március 27-én a budapesti Petőfi Csarnokban is fellépnek.

Közel négy évvel utolsó budapesti koncertje után ismét hazánkba látogat a brit hard rock egyik őskövülete, a Uriah Heep. Az ötösfogat megalakulása óta folyamatosan csak a műfaj nagy legendáival - a Black Sabbath-tal, a Led Zeppelinnel és a Deep Purple-lel - említhető egy lapon, s több mint 25 lemezük jelent meg. A fesztiválok és koncertek kedvelt előadói voltak, és maradtak a mai napig.
 
A hetvenes évek elejétől tűntek fel sajátos hangzásukkal, amelynek meghatározója elsősorban David Byron hangja volt. A kemény Heep soundot Ken Hensley virtuóz orgona és billentyűjátéka tette összetettebbé. A basszus, a dob és a többi hangszer ritmusváltásai sajátos és egyéni hangzást biztosítottak a bandának. Korai lemezeikre hamar felfigyelt a kritika és nagyon jó véleményt alkottak róluk. Ám ennek ellenére nem sikerült a hazai áttörés, inkább a tengerentúlon és Európában váltak ismertté és kedveltté: a Uriah Heep a rocktörténet egyik "mágikus" csapatává vált.

Az alapítók közül ma már csak Mick Box tagja a zenekarnak, ő 1988-ban szervezte újra ismét a csapatot. Az újjáéledt, újraélesztett legendák ismét turnéra indultak, amely során olyan hőstettet hajtottak végre, ami még Napóleonnak sem sikerült: meghódították Moszkvát. A koncertjükre elzarándokolt tízezreken kívül a többi zenerajongót is megajándékozták muzsikájukkal, ugyanis kiadták a moszkvai koncert anyagából készült lemezt. A koncert és a turné végeztével ismét csak találgatni lehetett, hogy létezik-e a Uriah Heep vagy sem.

Mick Box és társai érdekes módon hol összejönnek egy lemez elkészítésének erejéig, hol éveken át semmi hír felőlük... A Uriah Heep hosszabb rövidebb megszakításokkal most újra létezik, felvették következő lemezüket a, a júniusban megjelenő Wake the Sleeper-t, és ebből az alkalomból indult november végén európai turnéra az együttes, melynek március 27-i állomása a Petőfi Csarnokban lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!