Hírek

2008.03.04. 13:27

Nem jelent biztonsági kockázatot a Déli Áramlat

A szocialisták szerint nem jelent az országra nézve biztonsági kockázatot a Déli Áramlat megépítése

mti

Nem jelent önmagában semmiféle kockázatot, hogy Oroszország és Magyarország, ötven-ötven százalékos tulajdonosi arányban az ország területén földgázvezetéket épít - közölte Tóth Károly, a nemzetbiztonsági  bizottság szocialista alelnöke, a testület keddi zárt ülését követően újságírókkal.

Biztonsági szempontból a legkritikusabb kérdés, hogy legyen gáz; a lehető legtöbb helyről, a lehető legtöbb vezetékből, mert akkor minimális a függőségünk - hangsúlyozta Tóth Károly, az ülést követően, amelynek a napirendjén szerepelt a magyar-orosz  energetikai megállapodásról szóló tájékoztatás.

A bizottság kimondta: Magyarország biztonsági érdeke, hogy a Déli Áramlat és az Európai Unió által szorgalmazott földgázvezeték, a Nabucco is megépüljön - tette hozzá a politikus. Tóth Károly az orosz gázvezeték kapcsán azt mondta: az jelent kockázatot, ha nem épül meg, és nem az, hogy megépítik.

A testületet ismételten tájékoztatták Koszovó függetlenségének kikiáltása kapcsán kialakult helyzetről. Tóth Károly azt mondta, Magyarországnak nagyon érzékenyen kell lépnie, el kell ismernie Koszovó függetlenségét, de olyan pillanatban és úgy kell elismernie, hogy a vajdasági magyarok érdekeire maximálisan tekintettel legyen.

Tóth Károly közölte azt is: állásfoglalást kértek a házbizottságtól, hogy a bizottság az ellenzékiek jelenlétének hiányában dönthet-e közbeszerzésekről. Ezeket a kérdéseket a mai ülés napirendjéről levették - fűzte hozzá. Simicskó István (KDNP), a nemzetbiztonsági bizottság elnöke Németh Zsolttal (Fidesz) közösen december 19-én jelentette be, hogy a két frakció a jövőben nem vesz részt a testület munkájában, így 
 tiltakoznak Laborc Sándornak a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) főigazgatójává való kinevezése ellen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!