2008.03.03. 17:41
Medvegyev rekordot döntött
Oroszország új elnöke: Dmitrij Medvegyev. Elsöprő győzelme után megígérte, tovább a putyini úton. Az ellenzék csalást emleget. Az EU üdvözölte az új elnököt.
Rekordszámú szavazattal lett Oroszország elnöke Dmitrij Medvegyev, ugyanis 69,5 százalékos részvétel mellett 50,4 millió orosz voksolt Vlagyimir Putyin kiszemelt utódjára. Medvegyev a leadott szavazatok 70,2 százalékát szerezte meg, így első fordulós győzelmet aratott. A kommunista Gennagyij Zjuganov a voksok 17,8 százalékát kapta meg, míg Zsirinovszkij liberális-demokrata párti elnök 9,4 százalékot.
„Az orosz elnöki tisztségbe való beiktatásomig hátralévő két hónapban a jövendő végrehajtó hatalom körvonalainak kialakításával szeretnék foglalkozni” – mondta tegnap rögtönzött sajtótájékoztatóján a győztes. Medvegyev hozzátette: mindezt Vagyimir Putyin távozó államfővel közösen teszi majd, és újra hangsúlyozta, elődje irányvonalát követi.
Viszik a tüntetőket
Gennagyij Zjuganov számos szabálysértésről számolt be. Vlagyimir Zsirinovszkij pedig az eredményeket hamis statisztikának minősítette. Így nem meglepő, hogy mindkét ellenzéki politikus bírósághoz kíván fordulni a vélelmezett választási csalások miatt. Jellemző, Moszkvában tegnap a különleges belügyi egységek nem engedték megkezdeni a Másik Oroszország ellenzéki koalíció tüntetését: a gyülekező embereket buszokba tuszkolták és elvitték.
Az új elnök Pink Floyd és Zeppelin-rajongó
Dmitrij Medvegyev 1965. szeptember 14.-én született LeningrádbanApja egy leningrádi főiskola professzora volt, anyja tanárnő
Diploma: leningrádi egyetem jogi kar
Pályafutás: 1990-95 Szobcsak leningrádi polgármester tanácsadója
1998: Bratszki Faipari Kombinát igazgatóségának tagja
1999: Jelcin elnöki adminisztrációjának vezető helyettese
2000: Gazprom igazgatótanácsának elnöke
2003: Putyin elnöki adminisztrációjának vezetője
2005: A kormányfő első helyettese
2007: Putyin őt jelöli utódjának az elnökválasztásra
Nem mulasztják el róla megjegyezni,
hogy a rock-nemzedék tagjaként
a Led Zeppelin és a Pink Floyd
bűvöletében nőtt fel.
Az orosz elnökválasztáson elsöprő győzelmet arató Dmitrij Medvegyev sikerének titka kétségkívül az, hogy hosszú évek során bizonyította feltétlen lojalitását a leköszönő Vlagyimir Putyin iránt. Arra a kérdésre, a jövőben a miniszterelnök hivatalát betöltő Putyin mennyire engedi majd ki a kezéből a hatalmat, és a liberálisabbnak tartott Medvegyev elnökként mennyire lesz képes önállósítani magát, ma még senki nem tud választ adni.
Hillary Clinton amerikai demokrata párti elnökjelölt-aspiráns szerint az orosz elnökválasztás újabb visszalépést jelent a demokráciától.
„A mai orosz elnökválasztás mérföldkő az ország demokráciától való eltávolodásában” – olvasható a szenátor közleményében. José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke azonban gratulált Medvegyevnek, s egyúttal bizonyosságát fejezte ki, hogy az új elnök irányítása alatt Oroszország és az Európai Unió stratégiai partneri viszonya megerősödik.
Nem választás, jóváhagyás volt
„Az elnökválasztás nem választás, sokkal inkább jóváhagyás volt, mert bárkit elnökké választanának Oroszországban, akit Vlagyimir Putyin jelenlegi elnök kijelöl” – mondta lapunknak Sz. Bíró Zoltán történész. Szerinte ebben szerepet játszik az is, hogy az elmúlt két ciklusnak pozitív eredményei vannak: átlag 7 százalékkal nőtt a gazdaság, a jövedelmek és a nyugdíjak megduplázódtak.
A szakértő történész szerint Dmitrij Medvegyev elnökké választásával nem valószínű, hogy enyhülne Oroszország jelenlegi, határozott külpolitikája. „Ez nem egy imperialista, agresszív politika, de határozott, az érdekeket, konfliktusokat is felvállaló politika, amelyben az erőre erő a válasz, ha nem kap gesztusokat. Erre számíthat Magyarország is” – hangsúlyozta
Apja egy leningrádi főiskola professzora volt, anyja tanárnő
Diploma: leningrádi egyetem jogi kar
Pályafutás: 1990-95 Szobcsak leningrádi polgármester tanácsadója
1998: Bratszki Faipari Kombinát igazgatóségának tagja
1999: Jelcin elnöki adminisztrációjának vezető helyettese
2000: Gazprom igazgatótanácsának elnöke
2003: Putyin elnöki adminisztrációjának vezetője
2005: A kormányfő első helyettese
2007: Putyin őt jelöli utódjának az elnökválasztásra
Nem mulasztják el róla megjegyezni,
hogy a rock-nemzedék tagjaként
a Led Zeppelin és a Pink Floyd
bűvöletében nőtt fel. -->