Hírek

2008.03.07. 17:10

Az MDF nem változtat a frakcióülés helyszínén

Az MDF nem változtat a helyszínen és az Országházban tartja frakcióülését a népszavazás napján - közölte Herényi Károly, az ellenzéki képviselőcsoport vezetője pénteken az MTI érdeklődésére.

BAMA

A frakcióvezető azt mondta, az újságírók is tudnak tudósítani az eseményről, mert az MDF napi belépőkkel be tudja léptetni őket az épületbe. Bakos Emil, az Országgyűlés gazdasági igazgatója pénteken előzőleg levélben többek között arra hívta fel a frakcióvezető figyelmét, hogy vasárnap este hat órától több demonstrációt is tartanak a Parlament közvetlen közelében. Arra a kérdésre, hogy tájékozódtak-e a biztonsági kockázatokról, Herényi Károly a távirati irodának azt mondta, az Országház biztonságát garantálja a rendőrség. Felidézte, hogy október 23-án, amikor tüntettek az épület körül, gyalog ment be a Parlamentbe és nem érte semmilyen atrocitás.

Az MDF csütörtökön jelentette be, hogy március 9-én frakcióülést tart az Országházban. "Azért ott, mert az egyébként ötmilliárd adóforintot felemésztő népszavazást olyan kérdésekről tartják,  amelyekről a parlamentben kellett volna döntésre jutniuk az ezzel  megbízott országgyűlési képviselőknek" - közölte akkor Dávid Ibolya. A pártelnök sérelmezte, hogy az Országgyűlés sajtóosztálya közleményben jelezte: mivel vasárnap nincs parlamenti esemény, nem érvényesek a sajtóbelépők sem. Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke ezt követően az MTI-nek úgy fogalmazott: a rendszerváltás óta nem volt példa arra, hogy egy párt választás vagy népszavazás napján az Országházból akarjon üzenni a választóinak. A házelnök szerint az, hogy Dávid Ibolya pártelnök jegyzi az erről szóló dokumentumot, egyértelműen bizonyítja: párt- és nem frakciórendezvényről van szó.

Ezek is érdekelhetik