Vizsgadrukk és behűtött pezsgő

– Hétfőn lesz a zárószavazás. Hogy fog aludni előtte?

– Remélem, nagyon jól.

– Kilátásba helyezett sztrájk, tiltakozás az utcán, nem garantálható szocialista frakciófegyelem a szavazásnál. Érthető lenne, ha izgulna.

– Bevallom, van bennem egy kis vizsgadrukkhoz hasonló érzés, amelyet általában takarítással vezetek le, most is valószínű, hogy az egész lakást kiglancolom. Ám csak addig voltam valóban ideges, amíg meg nem született az egészségbiztosítási törvény végleges javaslata és a koalíciós megállapodás. Ami pedig a szavazást illeti, csak a szocialista párt nyilatkozatából tudok kiindulni, amiből egyértelmű, hogy megszavazzák a törvényt.

– Azt mondta a héten, hogy nincs vészforgatókönyv arra az esetre, ha mégsem. Ez eléggé hihetetlenül hangzik.

– Pedig így van. Feleslegesnek tartom a vészforgatókönyvek gyártását. Egyébként is olyan kemény munka folyt a minisztériumban az elmúlt hónapokban, hogy időnk sem lett volna erre. Tényleg biztos vagyok benne, hogy megszavazzák a törvényt, sőt gondolatban már előrébb járok.

– Akkor azzal is számolhat, hogy a köztársasági elnök alkotmányossági vizsgálatot kér, vagy akár újratárgyaltatja a törvényjavaslatot a parlamenttel.

– Akkor kell a problémával foglalkozni, amikor megjelenik.

– Annyira optimista, hogy már a pezsgő is a hűtőben van?

– Igen, már be van hűtve. Megérdemlik a kollégáim, hogy hétfőn azt mondjam nekik: „Köszönöm szépen, megcsináltuk!”

– A közhangulatot nem ez az érzés hatja át. Ez pedig súlyos kommunikációs hibákat sejtet a törvénytervezet tálalásában.

– Hiába mondtuk el februárban a vizitdíj előnyös hatásait – csökkenő várakozási idő, kevesebb hálapénz, jobb ellátás –, a bevezetés napján ez senkit sem érdekelt. Az emberek nem szeretnek fizetni, a tiltakozás normális reakció. Az, hogy a vizitdíjnak köszönhetően tudtuk javítani a kórházi étkezés minőségét, bármilyen kommunikációnál többet ér. A pénztári rendszerrel kapcsolatban ugyanez történik. Ellenséges környezetben gyorsan terjednek a rémhírek. Sok munkánk lesz, amíg eloszlatjuk az alaptalan félelmeket. A szakszervezetek tiltakozását ezért őszintén sajnálom. Olyasmi megtartásáért tiltakoznak, ami garanciákkal körbebástyázva szerepel a törvényben.

– Biztos, hogy alaptalanok ezek a félelmek? Amennyiben egy pénztár ügyfelei alkotnak majd egy kockázatközösséget, és nem a teljes magyar lakosság, megbomolhat a szolidaritás a rendszerben.

– Ez akkor lenne igaz, ha közvetlenül a pénztárak gyűjtenék be járulékainkat. Az egyes megyékben élők egészségi állapota és így az egészségügyi kiadások is nagyon eltérőek. Pontosan a kockázatközösség megőrzéséért osztjuk újra a közös alapba befolyt pénzt, csak másképp, mint eddig. Úgy, hogy megszűnjenek az igazságtalanságok.

– Mindenki azt gondolná, az ország keleti felén betegebbek az emberek, tehát itt képződik nagyobb költség. Ám szakértők rámutattak, hogy a Baranya, Zala és Somogy megyében élők összesen húszmilliárd forintos veszteséget termelnének az itt letelepedő pénztárnak.

– Éppen erről az igazságtalanságról beszélek, amellyel évtizedek óta élünk együtt, de nem zavart senkit. A feladat az, hogy ezek a különbségek megszűnjenek. Az új rendszer képes arra, amire az eddigi képtelen volt.

– Neves szakértők is kritizálják az „öszvérmegoldást”. Egyik fő érvük, hogy mivel a járulék mértékét továbbra is a parlament állapítja meg, a profitérdekelt befektetők „játéktere” a kiadások csökkentése. Érdekük a pénz, nem pedig az egészségnyereségben kifejezett haszon.

– A pénztár érdeke, hogy a mostaninál hatékonyabban működtesse a rendszert, ezt pedig úgy érheti el, ha megszünteti a pazarlást. Miért kellene egy betegnek három napig nyomnia a kórházi ágyat, ha egynapos sebészeten is ugyanolyan jól elláthatják – sokkal olcsóbban? A pénztár érdeke az is, hogy javuljon az ellátás minősége – amit egyébként az Egészségbiztosítási Felügyelet is folyamatosan figyelni fog –, máskülönben tagjai átlépnek a konkurenciához. Ha ötszázezer alá csökken az ügyfelei száma, a pénztár elbúcsúzhat a működési engedélyétől. Szerintem ennél nagyobb kényszerítő erő nincs arra, hogy a pénztár az embereket megtartsa.

– Egy beteget azért többféle szinten lehet „jól” ellátni. Szemléletes példa: érszűkületes beteget olcsó amputációval is lehet „kezelni”, vagy csúcsintézményben drága műtéttel úgy, hogy két lábon hagyja el
a kórházat.

– Arról, hogy milyen kezelést kell adni, mindig az orvos dönt, és sosem a pénztár…

– De az orvos a pénztártól kapja a fizetését.

– A megfelelő terápiát nem a pénztár dönti el, hanem az orvosszakma. A pénztárnak egyébként érdeke, hogy a beteg el se jusson az érszűkületig, ezért a sokat emlegetett megelőzést fogja ösztönözni. De ha már kialakult a betegség, biztosan nem gyakorol nyomást az orvosra, milyen ellátást válasszon. Ha kiderülne, hogy az ellátás azért végződött rosszul, mert a pénztár befolyásolta az orvost, az a pénztár minden hitelét és ezáltal rengeteg ügyfelét elveszti. De az indokolatlan túlfogyasztást a pénztár valóban számon fogja kérni: miért is kellett egy hónapon belül négy drága vizsgálatot elvégezni, mikor már az első is alkalmas volt a diagnózisra?

– A pénztárak monopolszerű helyzetükben miért fordítanának pénzt a kórházak, rendelők fejlesztésre? A beteg úgyis csak abba a kórházba tud menni, amelyik közel van hozzá, illetve ahová irányítják.

– Tévedés. A pénztárak ugyan kötelesek finanszírozási szerződést kötni a területi kórházakkal, de ezt megtehetik más gyógyintézményekkel is. Ha több kórháza van, a betegeket oda irányítja, ahol jobban gyógyítanak. Ez kemény ösztönző a kórháznak: ha beteget akar, ami után a finanszírozást kapja, fejlesztenie kell.

– Számítása szerint modern kórházak nőnek majd ki a földből?

– Azért ez nem megy egyik percről a másikra, de nem tartom kizártnak, hogy hamarosan egynapos sebészeti centrumok épülnek.

– Meddig a pontig lehet népszerűtlen intézkedéseket hozni?

– A német egészségügyi miniszter – aki egyébként a legutáltabb a kormányban – két éve folyamatosan reformot csinál, ami népszerűségvesztéssel jár. Ez így normális. De mi most elértünk a reformnak arra a pontjára, amely már senkitől nem vesz el, csak ad: választási lehetőséget és folyamatosan javuló minőséget.

– Sokan arra fogadtak, hogy csak néhány hónapig vezeti majd az egészségügyi tárcát, ahol egyébként is gyakoriak a minisztercserék. Időbeli rekordra pályázik?

– Egészen addig maradok miniszter, amíg az egészségügy reformját be nem fejezzük. Amit meg kell tennünk, máskülönben néhány év múlva a mostaninál sokkal drasztikusabb intézkedéseket kellene hozni.

– Milyen esetben mondana le?

– Ha gyermeket várnék, és azt nem tudnám összeegyeztetni az elvárt munkatempóval.

– Friss házas. Terveznek gyermeket a férjével?

– Igen, kettőt.

– Azért meglepő ez a felszabadult jókedv – különösen ilyen zaklatott időszakban. Nem érik személyes támadások?

– De, ám ezek említésre sem méltók. A minisztériumba néha befut egy-két levél.

– Ezek nem rontják el az ünnepi hangulatot?

– Egyáltalán nem. Lélekben már a karácsonyra készülök, én vagyok otthon a süteményfelelős. Nagyon komoly feladatom van: zserbót, bejglit, mézes krémest kell gyártanom. Üzenem a családomnak, hogy igyekszem időben prezentálni a desszertet. Szenteste általában miattam nem tudjuk elkezdeni a karácsonyi vacsorát, mert az utolsó percekben még nyakig csokimázban sürgölődöm a konyhában. Amiatt azért kicsit izgulok, hogy karácsonyig be tudjam szerezni mindenkinek az ajándékát.

1997-ben a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen szerzett általános orvosi diplomát, 2001-ben a Budapesti Közgazdasági és Államigazgatási Egyetemen közgazdasági szakokleveles orvosként végzett.

1999 és 2002 között az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) nemzetközi főosztályán dolgozott.

2003-tól a Vasútegészségügyi Kht.-nál a minőségirányítás, az irányított betegellátás tartozott a feladatai közé.

2003–2004-ben az OEP Irányított Betegellátási Főosztályának vezetője volt.

2004 végétől a Misszió Egészségügyi Központ Kht. ügyvezető igazgatójaként dolgozott.

2006. június: az Egészségügyi Minisztérium államtitkára lett.

2007 áprilisa óta a minisztérium irányítója. -->