Hírek

2007.12.03. 10:12

Orbán szerint egy törpepárt miatt nem fognak összeugrani

Orbán Viktor szerint a levegőben lóg a kormánykoalíció összeomlása, ezért is dolgozta ki a Fidesz a saját programját

mti

Magyarország olyan helyzetbe jutott, hogy bármikor bármi megtörténhet, levegőben lóg a kormánykoalíció összeomlása, (...) az ország kormányozhatatlansága és az előrehozott választás lehetősége" - fogalmazott a Fidesz elnöke a Magyar Rádióban közölt interjúban.
Orbán Viktor szerint a jelenlegi bizonytalan helyzetben meg kell mutatniuk a választópolgárok számára: van másik program, van kormányzóképes erő.

A Fidesz újbóli kormányra kerülésének lehetőségével összefüggésben azt mondta: csak azokkal tudnak majd együttműködni, akik nem vettek részt a válság kialakításában. A "régi dakota" bölcsességek között említette: nem a disznók szokták maguk után kitakarítani az ólat.

Arra a felvetésre, hogy az SZDSZ őnélküle el tudná fogadni a Fideszt, illetve, hogy emiatt össze tudják-e őt ugrasztani őt Kósa Lajos alelnökkel, úgy válaszolt: viták mindig voltak és lesznek is a Fideszben, de azt elképzelhetetlennek tartja, hogy egy törpepárt miatt rúgják össze a port.

Az egészségbiztosítási rendszer tervezett kormányzati átalakításáról szólva azt mondta: ha a Fidesz kap elegendő társadalmi támogatást és bizalmat, akkor kormányra kerülve vissza fogják alakítani a rosszul működő rendszereket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!