2007.12.19. 18:03
Fideszes és KDNP-s bojkott Laborc kinevezése ellen
A Fidesz és a KDNP képviselői a jövőben nem vesznek részt az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésein – a két ellenzéki párt képviselői így tiltakoznak Laborc Sándornak a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) főigazgatójává való kinevezése ellen.
Simicskó István (KDNP) a döntést azzal magyarázta, hogy sérültek a demokratikus elvek, s így ellehetetlenült a titkosszolgálatok parlamenti ellenőrzése. A politikus szerint Laborc – aki KGB akadémiát végzett – kinevezése Gyurcsány Ferenc miniszterelnök antidemokratikus döntése, így joggal tarthatnak attól, hogy az NBH a jövőben nem a nemzet biztonságát, hanem egy, az MSZP-n belüli csoport érdekeit védi majd.
Szilvásy György polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter szerdai közleménye szerint „az NBH alkotmányosan, a nemzetbiztonsági törvény alapján működik, a nemzet és a demokrácia védelmében, és nem a pártpolitikai célok képviselete a feladata”. A titokminiszter szerint a Fidesz 2002 óta folyamatos támadásokat intézett a hivatal és annak két korábbi vezetője ellen. „Most az új főigazgató teljesen törvényes kinevezését használja föl a NBH elleni akcióra. Laborc szakmai alkalmasságát senki sem vonta kétségbe, sőt a Fidesz-kormány idején is vezetőként foglalkoztatták” – fogalmazott kommünikéjében Szilvásy.