Eltúlzott reakciók

Azzal nincs semmi baj, hogy az egészségbiztosítás átalakításával foglalkozó törvényjavaslat jövő hétfői zárószavazása előtt mindenki hangoztatja a saját érveit, ám a kérdés körül kialakult, már-már hisztérikus hangulatot sem megérteni, sem elfogadni nem tudom. Hogy a LIGA Szakszervezetek az egyes képviselőket megcélzó szórólapos akcióakat indítottak, az – mint legutóbb írtam – bőven belefér az eszköztárba, ám a Jobbik által kiadott  közlemény már igencsak elgondolkodtató. Természetesen nem a felszólítás a probléma, hogy „akiben van még egy kis becsület, az hétfőn szavazzon nemmel az
Országgyűlésben”, hanem az a – fenyegetésnek is felfogható – kitétel, miszerint  a párt januártól „minden, igennel szavazó képviselő háza elé tiltakozó demonstrációt fog szervezni, amely rendezvényekre meghívja a Magyar Gárda adott megyei szakaszát is”.

Megjegyzem, a szocialista Karsai József otthona előtt szombaton már  lezajlott egy ilyen akció (jóllehet ezt a helyi Fidesz szervezte), amelynek során Battonya polgármestere megígérte: a maga részéről nemet mond az egészségbiztosítás reformjára. Igaz, Karsai ezt nem az ellenzéki párt tagjainak fellépésével magyarázta, hanem azzal, hogy választói (mintegy ezerötszázan) arra kérték, ne a pártfegyelem motiválja a voksoláskor, hanem a lelkiismerete. (Ami meg ezek szerint azt súgja neki: ne.) S ha már a Fidesznél tartunk... Szakpolitikusuk, Mikola István bejelentette: név szerinti szavazást kezdeményeznek majd, mert szeretnék, „...ha az ország látná, hogy a képviselők, akiket a parlamentbe küldtek, hogyan foglalnak állást nyílt színen”.

És míg Mikola a sajtótájékoztatóját tartotta, Karsai házánál meg az említett események zajlottak, javában ülésezett az MSZP választmánya, amely (túl azon, hogy a Szili-féle magatartást rendesen kiosztotta) teljes mellszélességgel állt ki a december 17-i „igen” mellett. Lendvai Ildikó, a párt frakcióvezetője azt mondta, mi sem természetesebb annál, mint hogy a szocialista honatyák névvel és arccal vállalják a döntésüket, egyben politikai és pszichológiai analfabétáknak minősítette azokat, akik azt hiszik, hogy fenyegetésekkel, telefonos zaklatásokkal, a lakások előtti tüntetésekkel meg lehet változtatni a képviselők elhatározását.  

Nos, a kérdéses törvényjavaslatot mindenki úgy ítéli meg, ahogyan akarja. Nem hiszem azonban, hogy ugyanilyen megengedőnek kellene lennünk azon módszerek, eszközök, stílusok láttán, amelyeket – hála istennek – most tapasztalhattunk meg először. Vagy normálisnak tekinthetők azokat a jelenségek, amelyek már-már a politikai zsarolás kategóriájába tartoznak? Netán legitimálnunk kellene a közönséges fenyegetéseket? Esetleg a jövőben annak megfelelően dőljön el egy-egy törvény sorsa, hogy melyik politikai erő képes az ellenoldali országgyűlési képviselők háza elé több tüntetőt kivinni? Nem vitás, hétfőn fontos ügyről dönt a T. Ház. De ez még nem ok arra, hogy egyúttal „kiíratkozzunk” Európából.