Hírek

2007.12.06. 14:15

A férfi mellbimbói

Egy, az „átkosban” született vicc szerint a szakszervezeteknek annyi hasznuk van, mint a férfiak mellbimbójának. Nos, akkoriban tényleg ez volt a helyzet. Ma már lehetne más. Persze, ha az érdekvédelem azt tenné, ami a dolga.

Stanga István

Ahogy elnézem a történéseket, a már lezajlott és a még előttünk lévő sztrájkok tétje korántsem „csupán” annyi, hogy az érdekvédők megmozdulásainak hatására visszavonja-e kormány az egészségügyet és a nyugdígrendszert érintő elképzeléseit, vagy sem. Az én olvasatomban az események legalább ennyire szólnak arról, hogy a hosszú-hosszú „téli álmot alvó” szakszervezetek magukra találnak-e, hogy képesek-e rálelni azokra az eszközökre, módszerekre, amelyeket nyugati társaik olyan hatásosan, kiszámíthatóan és – ha szabad ezt a kifejezést használnom – korrekten alkalmaznak. Kiderülhet továbbá, hogy akarnak-e, illetve tudnak-e függetlenedni a különféle politikai erőktől, avagy éppen ellenkezőleg: egyre inkább elfogadják (eltűrik?) azok gyámkodását, s így törekvéseik feltétel nélküli kiszolgálójává válnak. Érdekes kérdésről van szó, mivel nem kis mértékben ettől függ vezetőik személyes sorsa:  lesznek, akik kiemelkednek majd közülük, s akár hosszú évekre „bebetonozzák” magukat, míg mások örökre eltűnnek a süllyesztőben.

Úgy vélem, nem érdemes különösebben boncolgatni, hogy az érdekképviseletek miért nem találtak magukra a rendszerváltás óta eltelt majd két évtized során, hiszen teljesen világos, hogy az a negyven esztendő, amely végig egyfajta statisztálásra kárhoztatta őket, nem múlhatott el azonnal és nyomtalanul. (Nagyon is jellemző az az akkoriban született vicc, miszerint a szakszervezeteknek körülbelül annyi hasznuk van, mint a férfiak mellbimbójának.) Úgy látom azonban, hogy az új szerep megformálása sem megy könnyen, s hogy a szakszervezetek zöme napjainkban is valamely politikai oldal melletti kiállástól reméli a boldogulását. Ne értsenek félre, nem azzal van problémám, ha valamelyikük ilyen-olyan szövetséget köt egyik vagy másik párttal (erre már volt példa, s valószínűleg lesz is), hanem azzal, amikor teljesen nyilvánvalóan becsapják, félrevezetik a munkavállalókat: miközben folyamatosan ez utóbbiak szempontjait hangsúlyozzák, valójában – nagyon is tudatosan – napi politikai érdekeket szolgálnak ki.

Aki nem teljesen vak, az egészen biztosan észreveszi, hogy melyik szakszervezet milyen irányba húz. És bár bizonyítani nem tudom, meggyőződésem, hogy a december 17-i sztrájkkal kapcsolatos állásfoglalásaik is a jobb- és baloldal közti folyamatos harc mentén értelmezhetők és értelmezendők. Mindez semmivel sem kevésbé káros, mint a zömmel az előző rendszerben szocializálódott érdekképviseleti vezetők azon hite (mert erről van szó, ha kimondják, ha nem), hogy az erejüket a valamely párthoz való kötődés adja. Nos, szerintem ez az egyik legsúlyosabb tévedés. Az igazi tekintélyt és erőt ugyanis kizárólag a valódi érdekvédelemmel lehetne kiharcolni. Olyanról meg – egyelőre – nem beszélhetünk. Persze, ha csupán annyi a cél, hogy ott mozogjunk a politika élvonalában, meg hogy esetleg kibrusztoljunk magunknak egy-egy parlamenti (kormányzati?) helyet, akkor érthető ez a magatartás. Ami mellesleg a Kádár-éra terméke.

Ezek is érdekelhetik