Hírek

2007.11.23. 08:32

Oktatási lejtmenet

Bár a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete az elmúlt egy év „ártalmairól” beszél, szerintem a hazai oktatás lejtmenete korántsem mostanában kezdődött. És a felelősségen is többeknek kellene osztozniuk.

Stanga István

Szinte felsorolni is lehetetlen, hogy azok a szervezetek, akik csatlakoztak a hét közepi munkabeszüntetéshez és demonstrációhoz, mi minden ellen emelték fel a szavukat. Egyesek az egészségbiztosítás átalakítását kifogásolják, mások a nyugdíjrendszer tervezett változtatását, megint mások a vasúti szárnyvonalakat szeretnék megmenteni, hogy a többi, ezernyi óhajról, követelésről már ne is beszéljünk. Azt ugyan nem merném állítani, hogy valósággal divat lett tiltakozni, de azt igen, hogy manapság boldog-boldogtalan hallatja a hangját valamilyen ügyben, s hogy ezek az akciók nem ritkán komikusak, avagy a saját felelősség elhárítását, elkenését szolgálják. Az elsőre példa a Plasztikázott Nők Társaságának (ki a franc tudta, hogy ilyen egyáltalán létezik) esete. Ez a szervezet ugyanis nyílt levélben vonta felelősségre Horváth Ágnes egészségügyi minisztert azért, mert szerintük a tárca 2008-től előírja majd számukra az implantátumok évenkénti ellenőriztetését, ami egyfelől megalázó, másfelől pénzbe is kerül. Hogy a dologból egyetlen szó sem igaz, az nyilván nem zavarta a szilikonmellű hölgyeket, a lényeg, hogy végre ők is kifejezhették a nemtetszésüket. 

Akárcsak a szerdai  sztrájkban résztvevő Padagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), amely persze, lényegesen fajsúlyosabb állításokat fogalmazott meg. Szerintük az elmúlt egy évben rosszabb helyzetbe került került a hazai közoktatás, romlott annak színvonala, amelyért elsősorban a spórolás politikája a felelős. Az érdekvédők ezzel kapcsolatos közleménye utal az intézmények összevonására, bezárására, az osztálylétszámok növelésére, a kötelező óraszámok emelésére, továbbá arra, hogy az elmúlt időszakban tízezer pedagógus álláshely szűnt meg. Nos, nem tartom magam oktatási szakembernek (bár eredeti végzettségemet tekintve tanár vagyok), de annyit mégis megjegyeznék: a PDSZ helyzetelemzésének – amellett, hogy rendkívül hézagos – inkább van aktuálpolitikai íze, semmint komolyan vehető szakmai háttere.

Mert például lehet-e (szabad-e) anélkül az intézményi összevonásokról, az iskolák bezárásáról, az elbocsátott tanárokról beszélni, hogy közben egyetlen szót sem szólunk a több mint másfél évtizede folyamatosan és drasztikusan csökkenő gyermeklétszámról. Vagy tényleg komolyan gondolja valaki, hogy az iskolák és a tanárok számának függetlennek kellene lennie a tanulókétól? S az is érdekelne, hogy az oktatás romló színvonalának emlegetésekor miért csak az elmúlt egy évre utalnak. Hiszen hosszú esztendők óta azt látjuk-halljuk-tapasztaljuk, milyen kétségbeejtő mutatókat produkál a hazai oktatási rendszer, s hogy a magyar diákok – egy seregnyi kutatás tanúsága szerint – messze elmaradnak más országokbeli társaik mögött. Netán már elfeledkeztünk a PISA 2000-es és 2003-as felmérés eredményeiről, amelyek akkor valósággal letaglózták az érintetteket? Így arról, hogy elsős középiskolás tanulóink fele 17 évvel ezelőtt is alig értette, amit olvas, negyede pedig egyáltalán nem, s hogy nálunk már akkor is 23 százaléknyi volt a funkcionális analfabéták aránya, szemben az OECD-országok 12 százalékos átlagával. És akkor még nem is szóltam mondjuk a sorozatos érettségi botrányokról, avagy arról, hogy felsőoktatási intézményeink döntő hányadát a világon sehol sem jegyzik. Azt – természetesen – egy percig sem vitatom, hogy az oktatás nincs (sincs) irígylésre méltó helyzetben. De az is biztos, hogy nem az elmúlt egy (sőt, két, három, stb.) évben jutott el idáig. Aztán, hogy miként és kiknek „köszönhetően”, arról lehet gondolkodni. Akár két tüntetés között is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!