2007.11.20. 17:01
Gyurcsány: váltsanak le, ha találnak nálam jobbat!
A miniszterelnök az interjúban arra bíztatta MSZP-s párttársait, váltsák le, ha úgy gondolják, hogy másnak több esélye van a párt programjának sikeres végrehajtására és a választási győzelemre.
A kormányfő az erdélyi magyarság autonómia törekvéseiről azt mondta, hogy az autonómia nem felkínálható és nem követelhető, hanem meg kell egyezni róla. Gyurcsány kijelentette, ha Magyarország nevében támogatná a romániai magyarok széles körű autonómiáját, akkor az a benyomás alakulna ki, hogy nem segíti a Romániában élő magyarokat, hanem megnehezíti a helyzetüket.
Mivel a romániai magyarság számaránya alig haladja meg az öt százalékos parlamenti küszöböt, Gyurcsány szerint a romániai magyaroknak egységeseknek kell maradniuk. A Magyar Gárda kapcsán kijelentette, teljes erővel küzd ellene, hiszen a gárda a fasiszta ideológia szimbólumait használja. A Fidesz, más politikai döntéshozók és több közéleti személyiség azonban egyértelműen állást foglalt ebben a kérdésben, így Magyarország elkerülte azt, hogy a gárda az ország jelentős problémái közé tartozzon.