Hírek

2007.04.21. 10:06

Rékasi és a szabadság ára

Megszelídült nehézfiút játszik egy televíziós szappanoperában, sok reklámban az ő hangját halljuk, most pedig egy olyan darabra készül, amelyet szó szerint megvásároltak a feleségével. Rékasi Károly azonban amondó: ennek a szabadságnak ára van.

Dián Tamás

Igaz, hogy a párjával, Détár Enikővel megvették egy színdarabot, hogy együtt játszhassanak benne?

– Igen, így történt. Ingmar Bergman egyik legjelentősebb művének, a Jelenetek egy házasságból címűnek vásároltuk meg a jogait. Az ötlet úgy jött, hogy járjuk az országot az önálló irodalmi estünkkel, s ezeken a találkozókon kiderült, hogy az embereknek nem csak versekre, hanem színházi előadásokra is lenne igényük, csak épp nehezen tudják ezt megszervezni. A belépő ára még csak-csak összejönne, de az utazással kapcsolatos hercehurcát már kevesen vállalják. Ezt hallva arra gondoltunk: akkor mi visszük oda a színházat olyan helyekre, ahol ez iránt érdeklődés mutatkozik.

Ez egyszerűen hangzik. De azért az nem mindennapi, hogy színészek állják egy produkció összes anyagi rizikóját...

– Egy színházvezető ismerősünk csodálkozott is, amikor elárultuk neki az általunk kifizetett kiemelt jogdíj összegét. Mi viszont úgy gondoljuk, hogy ez egy különlegesen jó alkalom arra, hogy remekül érezzük magunkat a színpadon és egy nehéz, de reményeink szerint élményeket nyújtó darabot mutathassunk be a közönségnek.

– Nem lesznek irigyeik azért, hogy ezt megtehetik?

– Nézze, a lehetőség mindenki előtt adott. Mi valódi kockázatot vállalunk azért, hogy ebben a darabban játszhassunk. Ám ez nem csak úgy az ölünkbe pottyant, ennek a szabadságnak ára volt és van. Bizony előfordult, hogy áldozatokat kellett hozni. Olyan helyzeteket kellett megoldanunk, amit mások talán kényelmetlennek és felvállalhatatlannak tartanak. Az út azonban mindenki előtt nyitva áll, csak el kell dönteni, mi

Rékasi Károly

Született: 1962. szeptember 25-én

Végzettség: Színház- és Filmművészeti Főiskola (1986)

Pályaív: Madách Színház (1986-87), Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház (1987-1990), József Attila Színház (1990-92), Nemzeti Színház (1992-2000), 2000 óta szabadúszó.

Hobbija: bármi, amiben jól érzi magát.

az a határ, ameddig az ember még hajlandó elmenni. Nekünk volt olyan időszakunk, amikor reggelente ruházati nagykereskedésekbe jártunk, s szállítottuk az árut a butikoknak. Ifjú színész koromban féldisznók cipelésére jelentkeztem éjszakára egy vágóhídon. Most is több lábon állunk, van vállalkozásunk, most például egy olyan szereplésről tartunk hazafelé, ahol a konferálástól a színpadi verekedésig sok mindent kellett csinálnom.

– Sokan bizonyára amondók: könnyű önöknek, hiszen a televgíziózás révén mindketten ismertek.

– Ezt általában épp azok szokták hangoztatni, akiknek nehezükre esik változtatni a saját helyzetükön. Ahhoz, hogy eljussunk oda, ahol most vagyunk, rengeteg válogatáson kellett megfelelnünk, s azóta is nap mint nap teljesíteni kell a követelményeket. Szerintem badarság azt gondolni, hogy kilenc évig forgatni egy szappanoperában az csupa boldogság és rózsaszín mámor. Csak ismételni tudom magam: az út mindenki előtt nyitott. Meg lehet próbálni.

Végzettség: Színház- és Filmművészeti Főiskola (1986)

Pályaív: Madách Színház (1986-87), Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház (1987-1990), József Attila Színház (1990-92), Nemzeti Színház (1992-2000), 2000 óta szabadúszó.

Hobbija: bármi, amiben jól érzi magát. -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!