Hírek

2007.04.18. 05:00

Összedől a házunk az építkezés miatt

Olvasónk egy önkormányzati tulajdonú házban lakik. Az utcabeli építkezésektől, a résfaltól az ingatlan állapota annyira megromlott, hogy a huszonhárom bérlő veszélyben érzi magát.

Rados Virág

Nem kell ölbe tett kézzel néznünk bérlőként sem, ahogy a lakás, illetve a ház állapota végleg leromlik. Erre a Magyar György és Társai Ügyvédi Irodában hívták fel a figyelmet. Vannak ugyanis bérlői jogaink, amelyeket érvényesíthetünk. Jól tesszük, ha utánuk nézünk. Sok bonyodalmat, fölösleges izgalmat (a meglévő mellé) az okoz, hogy nem ismerjük saját törvényadta jogainkat.

Ez esetben kérhetjük tehát, hogy a tulajdonos önkormányzat hárítsa el a károkat. Állapítson meg az értékcsökkenéssel arányos bérleti díjat, vagy adjon nekünk bérbe egy másik, megfelelő cserelekást – hangsúlyozta a jogi szakember. Főbérlőnk sem veszélyeztetheti ugyanis egészségünket, testi épségünket.

A bajt jelen esetben feltehetően a környékbeli építkezések okozzák. Bizonyítanunk kell azonban, hogy ez valóban így van. A lakóknak érdemes összefogniuk – tanácsolja az ügyvéd. A vizsgálattal megbízhatnak egy független ingatlanszakértőt. Ha ő megállapítja a károkat, felhívhatjuk az első fokú építési hatóság figyelmét a problémára.

Példánkban az építési szakhatóság megegyezik a tulajdonossal: mindkettő ugyanaz az önkormányzat. Ilyenkor elfogultságot jelenthetünk be az illetékes közigazgatási hivatalnál. Ők kijelölhetik egy másik önkormányzat építési hatóságát, hogy végezze el a szükséges vizsgálatot.
Az építési szakhatóság kötelezheti a tulajdonost, illetve a károkozót, hogy javítsa ki a hibákat. Sokan az ingatlanszakértő felkérésénak ötletén szívhatják a fogukat: mennyibe fog ez nekünk kerülni.? Ők vegyék a dolgot egyszerűen befektetésnek.

Ezek is érdekelhetik