Hírek

2007.04.26. 15:59

Középiskolák: a jelentkezők huszadának nem sikerült a felvételi

A jelentkezők 94,6 százaléka sikeresen felvételizett a középiskolákba az első körben – áll az Oktatási és Kulturális Minisztérium közleményében.

Z. M.

Az idén az előző éveket meghaladó arányban sikerült már az első körben a diákoknak a felvételi, hiszen eddig 92-93 százalékos arány volt a jellemző. A 2007/2008-as tanévre 104994 tanuló adott be jelentkezési kérelmet középfokú oktatási intézménybe, közülük 99319 főt vettek fel. Az idén mintegy ötezer diákkal kevesebb jelentkezett, mint egy évvel korábban. A felvett diákok 31,4 százaléka gimnáziumban, 42,2 százaléka szakközépiskolában, 24 százaléka szakiskolában, 2,4 százaléka speciális szakiskolában folytatja tanulmányait.

A felvettek majdnem háromnegyede (73,2 százalék) a legelső helyen megjelölt tagozatra jutott be, 14 százalékuk a másodikra. A tanulók tetszőleges számú iskolát, ezen belül akárhány osztályt vagy tagozatot is megjelölhettek jelentkezéseikben, ez a szám átlagosan 4,29 volt. Az általános iskoláknak és a diákoknak szerdáig küldték meg a felvételi döntésekről szóló értesítéseket.

Szakmai szervezetek bírálják a tankönyvpiaci törvény tervezett módosítását: a Tankönyves Vállalkozók Országos Testülete (TVOT) szerint az ingyenes tankönyvellátás használt kiadványokkal való megoldása minőségromlást eredményez majd. Szontágh Pál iskolaigazgató arra is felhívta a figyelmet tegnapi sajtótájékoztatójukon, hogy az intézmények sincsenek felkészülve ilyen nagy mennyiségű kiadvány tárolására. Az oktatási tárca úgy reagált: az iskolák tíz éve kötelesek az iskolai tankönyvvásárláshoz nyújtott állami támogatás 25 százalékát az iskolai könyvtárak tankönyvvásárlására fordítani, így jelenleg nagy számban állnak rendelkezésükre kiadványok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!