2007.03.13. 16:42
Hatéves csúcson az infláció
A fogyasztói árak az idén februárban 1,2 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 8,8 százalékkal haladták meg az egy évvel ezelőtti szintet - közölte kedden a Központi Statisztikai Hivatal.
A mostani inflációs adat majdnem a négyszerese a tavaly februárban mért 2,5 százalékos értéknek. Közel hat éve, egészen pontosan 2001 júniusa nem volt a ilyen magas az infláció. Az elmúlt tizenkét hónap alatt az átlagosnál nagyobb mértékben, 12,8 százalékkal emelkedtek az élelmiszerek árai. Ezen belül jelentősen drágult a cukor (25,6 százalék) és a liszt (24,2 százalék), de az idényáras élelmiszerek (24,3 százalék) és a péksütemények (22,8) is jóval többe kerültek idén februárban, mint egy évvel korábban.
A háztartási energia átlag feletti 32,6 százalékos áremelkedésén belül a vezetékes gáz ára 58,9 a távfűtésé 44,5, százalékkal nőtt. Átlagosnál alacsonyabb volt az elmúlt tizenkét hónap alatt a szeszes italok és a dohányáruk (8,0%), a szolgáltatások (6,9%) és az egyéb cikkek (3,4) árnövekedése. Ez utóbbi csoporton belül a gyógyszer, gyógyáru 19,6 százalékkal drágult, míg a járműüzemanyag árak 4,7 százalékkal csökkentek. Szintén alacsonyabb lett a tartós fogyasztási cikkek ára (1,3%) a tavaly februárinál. A szakértők szerint márciusban a februárinál magasabb infláció várható, mivel a kormányzati intézkedések még nem épültek be teljesen az árakba. Az év második felében azonban már az áremelkedés mértékének csökkenésére számítanak.
NM