Hírek

2007.01.21. 19:48

Partnerségi hálózat a kistérségekben

A 2007 és 2013 között felhasználható Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap (EMVA) rendelkezéseiből adódóan minden tagországban kötelező egy vidéki információs hálózat létrehozása – közölte a sajtóval a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium agrár- és vidékfejlesztési főosztálya.

BAMA

Az elsősorban kistérségi szinten és partnerségi alapon szerveződő hálózat szakmai és civil, vállalkozói, valamint önkormányzati szervezetek közreműködésével jön létre. A hálózat kialakítása szerepel az Új Magyarország stratégiai tervben is. A Nemzeti Vidékfejlesztési Hálózat (NVH) a részben már meglévő infrastruktúrára épülve jön létre, információval látva el a településeken élő pályázókat. Az NVH felállítása nem igényel többletforrást, mivel azt a rendelkezésre álló uniós összegekből, a technikai segítségnyújtásra elkülönített alapból valósítják meg. Létrehozása azoknak a társadalmi szervezeteknek és helyi közösségeknek (pl. LEADER-akciócsoportok) az összefogásával történik majd meg, amelyek érintettek a vidékfejlesztési politika kialakításában és a vidékfejlesztési programokban. A hálózat várhatóan ez év tavaszán kezd működni, amikor minden szükséges külső feltétel, például az uniós jóváhagyás is rendelkezésre áll majd.

Az NVH részeként először a Vidékfejlesztési Tanácsadó Hálózatot állítják fel. Kiépítése során meg kell teremteni az összhangot a már meglévő és a jövőben létrehozandó kistérségi hálózatokkal, hogy a vidéken élők minél hatékonyabban használhassák fel az EU forrásait. Ennek értelmében Helyi Vidékfejlesztési Irodák (HVI) jönnek létre az FVM szakmai irányítása mellett. A Helyi Vidékfejlesztési Iroda címre pályázni lehet, amit részben szervezeti, részben személyi alkalmassági feltételek alapján adományoz a tárca. A pályázat kiírása még januárban megtörténik, a várható beadási határidő február 28. A HVI kiemelt feladatai között szerepel majd a kistérségre vonatkozó vidékfejlesztési terv elkészítése, projektjavaslatok gyűjtése, Helyi Vidékfejlesztési Közösség megszervezése, tájékoztatás az elérhető támogatásokról, kapcsolattartás a LEADER- csoportokkal. A Helyi Vidékfejlesztési Közösség lesz a kistérség szereplőinek a HVI által koordinált fóruma, amely társadalmasítja a kistérségre készített terveket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!