2007.01.20. 20:39
Gyurcsányhoz látogattak a tüntetők
Erős rendőri biztosítás mellett a budapesti Vértanúk terétől mintegy 500 tüntető vonult szombaton a Markó utcába a Fővárosi Főügyészség épületéhez. Itt Fáber Károly, a demonstráció főszervezője bejelentette, hogy hétfőn a kormány ellen „vádiratot nyújtanak be”, mert a választók megtévesztésével került hatalomra az MSZP-SZDSZ-koalíció.
A budapesti tüntetéssel egyidőben az ország számos pontján félpályás útlezárásokkal tiltakoztak a kormány ellen. A demonstrációban mintegy kétezer autó vett részt. "Ez a mai országos blokád folytatás a december 15-i megmozdulásunknak. 19 megyében, átlagosan hat helyen történt zárás, és zárási pontonként 18 az a kocsiszám, amely részt vett" – mondta Szőts Béla, az egyik szervező. Hozzátette: követelik, hogy a magyar társadalomban és gazdaságban kialakult erkölcsi és gazdasági válság felelősei távozzanak a közéletből.
A kormányellenes demonstrációk szombaton reggel kezdődtek, félpályás útlezárásokkal és forgalomlassításokkal, az ország több megyéjében is, civil kezdeményezésre, a Szövetség az Igaz Országért Mozgalom szervezésében. A december 18-án megalakult szervezet elsősorban egymástól függetlenül működő, de eszméjében hasonló civil szervezeteket foglal magába.