Hírek

2006.12.05. 14:22

Gránitba haraptak a brit nyomozók Moszkvában

Kemény összecsapás készülődik Moszkvában, ahová tegnap megérkeztek a Scotland Yard Alekszander Litvinyenkó meggyilkolásának ügyében vizsgálódó nyomozói

F. K.

Kemény összecsapás készülődik Moszkvában, ahová tegnap megérkeztek a Scotland Yard Alekszander Litvinyenkó meggyilkolásának ügyében vizsgálódó nyomozói. A brit nyomozók kijelentették, hogy mindaddig folytatják vizsgálódásaikat, amíg fel nem derítik a mérgezéses gyilkosság minden részletét. „Követni fogják a nyomokat, bárhová vezessenek is” – fenyegette meg Oroszországot John Reid brit belügyminiszter.

A briteknek nehéz dolguk lesz, mivel az orosz hatóságok szigorúan elzárkóznak minden együttműködéstől. „Ha lesz olyan orosz állampolgár, akit Alekszander Litvinyenko volt titkos szolgálati tiszt megmérgezésével gyanúsítanak, azt Oroszországban állítják bíróság elé és nem Nagy-Britanniában” – mondta Jurij Sajka orosz főügyész, hozzátéve, hogy egyelőre még nem emeltek vádat senki ellen az ügyben. A főügyész sajtótájékoztatójűn kiemelte, hogy orosz ügyészek fogják kihallgatni Andrej Lugovojt a Moszkvában vizsgálatot folytató brit nyomozókkal való együttműködés keretében.

Lugovoj ugyanis. ahogy a brit nyomozók megérkeztek az orosz fővárosba, azonnal beteget jelentett. Jelenleg az egyik moszkvai kórházban vizsgálják, vajon ő is kapott-e a Litvinyenkó életét kioltó Polónium 210-es izotópból. Lugovoj a britek szerint az ügy egyik kulcsfigurája. A volt orosz titkosügynök a merénylet előtt többször is találkozott Litvinyenkóval, utoljára éppen november elsején, mikor az orosz férfit megmérgezték. Mind a hotelben, ahol Lugovoj megszállt, mind a repülőgépen, amelyen Londonba utazott, sikerült kimutatni a Polónium 210 nyomait.

Szintén elérhetetlen a brit nyomozóknak az ügy másik fontos figurája, Mihail Trepaskin jelenleg államtitkok kisziváogtatása miatt vizsgálati fogságban van. Trepaskin egy Litvinyenkónak címzett levelében azt állította, hogy Moszkva egy különleges ügynökökből álló csoportot állított össze, hogy a kiugrott orosz kém mellett más, Moszkva számára kellemetlen embereket félreállítsanak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!