Hírek

2006.12.05. 17:33

Az osztrákoknak csak esztétikai gond a habzó Rába

„Eddig tartott a türelmünk” – nyilatkozta lapunknak Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter kedden, miután egyeztetett a Rába-menti települések polgármestereivel, mivel újra megjelent az osztrák bőrgyárakból érkező hab a folyón.

Farkas Károly

A magyar fél ultimátumot adott Ausztriának, miszerint visszavonják a bőrgyárak működési engedélyéhez szükséges magyar hozzájárulást, ha a szennyezés folytatódik. Hétfőn ennek kapcsán be is kérették az osztrák nagykövetet „Ez egy kemény lépés, de bizonyítékaink vannak arra, hogy a szennyezés következtében a Rába egyes szakaszai holt vizekké váltak, őshonos halfajok, mint a márna, eltűnőben vannak” – emelte ki a miniszter. Persányi Miklós lapunknak elmondta: egyelőre bízik az osztrák fél szavában, így a magyar állam, illetve az érintett területek nem fordulnak nemzetközi fórumokhoz. Ugyanakkor hozzátette: most már konkrét lépéseket várnak az osztrák hatóságoktól. „Idén tavasszal egyszer már ígéretet tett az osztrák fél a probléma megoldására, de a július elsejei határidő lejárta óta eltelt időben még csak egy levelet sem küldtek arról, miért, vagy hogyan nem sikerült a bőrgyárak szennyvizét biztonságosan elvezetni” – mondta Persányi Miklós.

A miniszter szerint az osztrák szövetségi kormány év végéig akciótervet készít a szennyezés megszüntetésére, és a tervek kivitelezését anyagilag is támogatja, ami egyedülálló eset a modern osztrák gyakorlatban, mivel a kérdés eredetileg Burgenland tartomány hatáskörébe tartozik. Ezt az információt lapunknak az osztrák nagykövetség környezetvédelmi megbízottja is megerősítette. „Ausztria nem szeretné, ha az ügy bíróságra kerülne, nem szívesen védekeznénk a szennyezés miatt” – mondta lapunknak Ern Zimmerl. A szakember ugyanakkor kiemelte, hogy Ausztria mindenben betartja az uniós környezetvédelmi előírásokat. „A Rába habzása csupán esztétikai probléma, sem a környezetre, sem az élővilágra nincs hatással” – közölte.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!