Hírek

2006.11.28. 18:21

Folytatják sztrájkjukat az adatfeldolgozók

Nem okozott fennakadást a rendőrség, a határőrség, a bíróságok és az okmányirodák munkájában annak a 16 informatikusnak hétfőn kezdett és kedden is folytatott sztrájkja, akik a Központi Adatfeldolgozó Nyilvántartó és Választási Hivatal (KANYH) budapesti, központi géptermében szüntették be a munkát.

Vég Márton

A köztisztviselői státuszú operátorok akciója pedig elvileg akár országos káoszt is okozhatott volna, hiszen ők frissítik azt a negyven nagyteljesítményű számítógépet, amelyeken a személyigazolványok, lakcímkártyák, útlevelek, jogosítványok és az erkölcsi bizonyítványok kiadáshoz szükséges adatokat tárolják. „A dolgozók a több mint 50 százalékos létszámleépítés ellen tiltakoznak, de a kaotikus állapotok miatt azt sem tudják, hogy kivel kellene tárgyalniuk” – mondta Bárdos Judit. A Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezetének főtitkára ugyanis emlékeztetett az Alkotmánybíróság november 21-én kiadott határozatára, amely megsemmisíti a vonatkozó kormányrendelet azon részét, amely a KANYH-t a Miniszterelnöki Hivatalhoz telepíti át a megszűnő Belügyminisztériumtól.

„Eddig is, és ezután is tárgyalunk a sztrájkolókkal, de nem tudunk változtatni a létszámleépítési elképzeléseken, mert a keretszámokat központi előírások szabályozzák” – mondta Szalay László. A KANYH helyettes vezetője szerint azért nem okozott fennakadást a sztrájk, mert a feladatokat más hivatali egységhez csoportosították át.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!