Hírek

2006.11.26. 18:15

Felgyorsítanák a radioktív hulladéktároló építését

A Bátaapátiban létesülő kis és közepes aktivitású radioaktív hulladéktároló projekthez kapcsolódó közigazgatási hatósági eljárást kiemelt jelentőségű üggyé kívánják nyilvánítani – derül ki az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium honlapján olvasható kormány-előterjesztésből.

BAMA

Az előzetes egyeztetés bevezetésével, a soron kívüliség kimondásával, a határidők meghatározásával és a határidőt felfüggesztő felhívások számának korlátozásával gyorsítanák az eljárást és rövidítenék az esetleges bírósági eljárás időigényét. Mindezt a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló törvény alapján készülő kormányrendelet tervezete tenné lehetővé.

A 2005-ben népszavazáson támogatott, 35 milliárd forintba kerülő radioaktív hulladéktároló engedélyezési eljárásának felgyorsításával nem lenne szükség két év időtartamra átmeneti tárolót építeni, aminek költsége hárommilliárd forint lenne. Az átmeneti tároló kilowattóránként 0,23 forinttal drágítaná meg az atomerőműben termelt villamosenergiát. A Paksi Atomerőmű Zrt.-ben lévő átmeneti tároló 2007 végére megtelik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik