Hírek

2006.10.24. 18:06

„Hét igenes” népszavazást kezdeményez a Fidesz

Benyújtotta népszavazási kezdeményezését az Országos Választási Bizottságnak a Fidesz

T. G.

Benyújtotta népszavazási kezdeményezését az Országos Választási Bizottságnak a Fidesz. Mindezt Navracsics Tibor frakcióvezető jelentette be, hozzátéve: az ugyancsak tegnap ismertetett hét kérdés kiállja az alkotmányosság próbáját.

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a párt hétfői nagygyűlésén jelentette be: népszavazást kezdeményeznek a Gyurcsány-kabinet reformjaival kapcsolatban. A Fidesz arra kíváncsi: kelljen-e az államilag támogatott felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatóknak képzési hozzájárulást fizetni, illetve maradjanak-e az egészségügyi intézmények, kórházak állami, önkormányzati tulajdonban?

Azt is kérdezik: a háziorvosi és fogászati, továbbá a járóbeteg-ellátásért kelljen-e vizitdíjat fizetni? Tudni szeretnék, egyetértenek-e a szavazók azzal, hogy a patikákon kívül is lehessen gyógyszereket kapni, illetve azzal, hogy a nyugdíjasok továbbra is a jelenlegi szabályok szerint vállalhassanak munkát?

A Fidesz kérdést tesz fel arról, hogy illesse-e elővásárlási jog családi gazdálkodót föld vagy tanya vásárlása esetén, illetve arról, hogy járjon-e a kormány és a miniszterelnök számára anyagi felelősséggel a költségvetés túllépése?

Kuncze Gábor SZDSZ elnök „érdekesnek” nevezte a Fidesz kezdeményezést, mondván: költségvetési kérdésekről és kormányprogramról nem lehet népszavazást tartani. Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője azt közölte: szédítéssel, népszavazással nem lehet kormányt váltani. A politikus megerősítette: nem kívánják leváltani Gyurcsány Ferenc kormányfőt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!