Hírek

2006.09.17. 08:09

Valóság lesz az Álomsziget

A Hadrianus-palota régészeti feltárása után ötcsillagos szállodák, jachtkikötő, kaszinó és konferencia-központ épülhet a Hajógyári-szigeten.

Vég Márton

Mivel érvénytelen volt a múlt vasárnapi népszavazás a III. kerületben, szeptember 23-án érvénybe lép a Kerületi Szabályozási Terv, amely szabad utat enged az Álomsziget nevű beruházásnak a Hajógyári-sziget déli, 32 hektáros területén. Az óbudaiak passzivitása azért meglepő – mindössze 14,4 százalékos volt a részvétel –, mert mind a kerület vezetői, mind a helyi civil szervezetek megpróbálták az urnákhoz csábítani a lakosságot, igaz ellenkező motiváltsággal. Előbbiek a 400 milliárd forintos projekt támogatására buzdítottak, a környezetvédő civilek azonban a terv elutasítása mellett kampányoltak.

Az új turisztikai központ építése jövőre kezdődhet el és a várakozások szerint 2012-re fejeződhet be. Az Álom Sziget 2004 Ingatlanfejlesztő cég az értékes területhez az első, 6,6 milliárd forintos minimális eladási áron kiírt állami pályázat után 4,6 milliárd forintért jutott hozzá. A monumentális beruházás a Hajógyári-sziget 27 százalékát érinti, és magába foglalja a felbecsülhetetlen értékű római kori kulturális örökséget, a Hadrianus-palotát. A zöldek által féltett 7 hektáros területet régészeti feltárását még az építkezések előtt elvégzik, sőt az ígéretek szerint a kivágásra ítélt 150 fa tízszeresét telepíti a cég a szigetre.

„Nyolc 3 és 5 csillagos szállodát, több sportközpontot, jachtkikötőt, egy kaszinót, továbbá egy 3500 fős konferencia- és kiállítási központot építünk fel” – mondta Sammy S. Smucha. A magyar-brit-holland-német konzorcium ügyvezetője hozzátette, hogy 15 milliárd forint értékben közérdekű fejlesztéseket is végrehajtanak, így új HÉV megállót és buszállomást építenek és amellett, hogy felújítják a két már meglévő hidat, egy harmadikkal is össze akarják kötni az Álomszigetet a szárazfölddel. További pozitívumnak nevezhető, hogy a számítások szerint a beruházással több ezer új munkahely létesül, valamint beszállítóként több száz vállalkozás is reménykedhet majd megrendelésekben.

A Westend bevásárlónegyednél kétszer nagyobb, 350 ezer négyzetméteres vigalmi-üzleti negyednek azonban természetesen nem mindenki örül. A komplexumba ugyanis az egész országból és külföldről is érkeznek majd vendégek, a garantált forgalomnövekedés, a zaj és levegőszennyezés azonban csak az óbudaiakat érinti majd hátrányosan. „Eltúlzott beruházásról van szó. Számítottunk a népszavazás érvénytelenségére, a jövőben arra fogunk összpontosítani, hogy az építési engedélyezési eljárás során a környezetvédelmi szabályozások maximálisan érvényesüljenek” – mondta Jávor Benedek, a Védegylet szóvivője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!